fishingeverywhere

Fish come in three sizes: small, medium and the one that got away

Az utolsó helyen...

... fáradtan nézek az órára...  hajnali fél kettő van.  9 óta 3 helyen is jártam, de még csak koppintás sem volt. Pedig ez az enyhe novemberi este a felszínre csalta a halakat. A rugany mögötti forgó is pezsgett a kishaltól amit a süllők sem hagytak hang nélkül. Azt nem értem el. Sajnálom is, hogy nem kajakkal jöttem, pedig tervben volt. Ennek ellenére nem bántam, hogy gyalog peca lett belőle. Nagyon szeretem az éjszakai erdőt. A csenddel, a magányával és neszeivel...   Otthagyva a ruganyt, a lemerülőben lévő fejlámpánál jól is jött a hold kisegítő fénye. A fák ritkuló lombozatán átszűrődő fehér sugarai, a fűszálakon meghízott páracseppeket ezüstre színezi. Mintha deres lenne.  Egy róka áll meg egy pillanatra a vadcsapáson. Szemeivel villant néhányat kíváncsian de ahogy felismer, futásnak ered és hangos csörtetéssel tűnik el a bozótban. Kicsit később, még hangosabb recsegés-ropogás jobbról. Megállok egy kicsit és a lámpát is leoltom, hogy ne riassza el a közeledőket. Mert sejtem, hogy mik azok és  pár pillanat múlva beigazolódik a sejtés,  néhány süldő vaddisznó csörtet át az ösvényen. Ahogy távolodik a hangjuk, elindulok újra. Egy elágazáshoz érve kicsit elgondolkozom. Ha balra indulok, akkor egy másik kőgát ahol az új remények várnak. Míg jobbra az autó várakozik... Az a  4 km a lábamban, jobbra húz végül.    Melegszik az autó, és vele én is új erőre kapok kicsit. Útba esik még egy rész, ahol hónapok óta nem voltam. Megnézem és ezzel is megduplázom az esélyeket...meg különben is, ilyen kisvíznél még nem is láttam talán...győzködöm magam, miközben gázt adok. Pár perc autózás után, letérek egy erdei útra. Csak reménykedem, hogy a száraz időnek köszönhetően járható. Nincs is gond egészen addig, amíg egy kidőlt fa az utat el nem zárja... túl szép lett volna.  Újból séta....  Közben eszembe jut, hogy ez a negyedik alkalom az elmúlt hetekben, hogy a Dunán próbálkozom. Az első majdnem beadta, amikor egy tükrös limányban lebegtetett gumit ütött le egy behemót süllő, de kapás után az első emelésnél elvágta a kőlábnál valami a zsinórt... A szezon süllője lett volna, az biztos. Az a fajta kapás amit nem csak a karban, hanem vállban és hátban is érezni. A második is ugyanott esett meg, pár napra rá. A rövid esti próbálkozás után, csak egy szürkületi kis balin akadt. Miután a harmadik alkalom is csak egy szűk 40-es és egy retúr sücivel búcsúzott egy átdobált fél éjszaka, elengedtem azt a részt egy időre..... 

  Közben beérek a kőhöz vezető ösvényhez, és olyat látok amit nem szívesen, így fél óra gyaloglás után. Hajnali fél 3-kor vannak rajta!  Valaki fenekezik a spiccen...    Nincs nagy baj, mert nem túl messze van még két hely.  Az elsőt gyorsan letudom. Körbe dobálom az ígéretes részeit először fent wobblerrel, utána gumival is átnézem a kőlábat amennyire engedi, de semmi. Egyre hidegebb van, és a kishalak sincsenek már felszínen. Mostanában a kőgátak nem adják...  Jöhet az utolsó hely. Igazából csak ránézek kisvíznél gondoltam, mert rég láttam. Odaérve, a holdfényben keresem az elvágó vizét, de nincs. Lejjebb botladozva a köveken találok egy kicsit, de max 40-50 centi víz lehet rajta, mert néhány nagyobb kő csúcsa ki is látszik.  Belépek néhányat amennyire a csizma engedi, és egy felszín közeli wobblert rakok fel.  Nálam még nem bizonyított, mert nem rég kaptam meg wobblermánia Tomitól és így nem is sajnálom ha esetleg a kövek levámolják... :D    ( Persze nem így van...sokkal nagyobb becsben tartom ezeket, mint a bolti társait)    Repül mint a nyíl, és hagyom egy kicsit úszni is mielőtt elindítom. Néhány gyorsabb tekeréssel lemegy kb. 60-80 centire és utána belassulva hagyom, hogy tegye a dolgát. Ahogy a kövek által megtört folyásba ér, keményen megüti valami és jól akasztok...  Pár pumpa után a szélébe terelgetem, ahol kidolgozza magát és néhány pillanat múlva már csak a felszínen integet uszonyával a szép, szűk 4-es süllő...   vagy inkàbb 3 feles. Nem is szàmìt, mert ott ès akkor egy oriàsnak èreztem.. : )

100_0997.JPG

100_0999.JPG100_1004.JPG100_1001.JPG

A visszaúton már nem látom olyan ködösen az elmúlt 4 dunai alkalmat. Találkoztam egy nagy süllővel, fogtam kisebb balint, süllőket, és egy egész szépet is.   Nem olyan rossz ez....  :)  A csatornacsukákról meg nem is beszélve, de ez már egy másik történet...

 

Sziasztok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishingeverywhere.blog.hu/api/trackback/id/tr6714366295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mosoni Horgász 2018.11.12. 15:28:33

Parádés peca, pazar trófea!

Barnabás.. 2018.11.12. 20:03:15

@Mosoni Horgász: Köszi... A következő egy balin parádé lesz. :)

Pinnyédi Pecás 2018.11.13. 21:19:14

Hajnali 3, november, hideg, kint az erdőben bóklászni a sötétben. Ha valaki, hát te megérdemled ezt a szép süsüt :) Elképesztő.

Barnabás.. 2018.11.13. 21:39:21

@Pinnyédi Pecás: Köszi Bence!
Hiába ezt szeretem... nem halas, nem baj. Csak legyen eldugott és minél vadregényesebb... :)

bandita11 2018.11.17. 10:03:41

az előző elszállt szóval még egyszer: Gratulálok Barna! Kijárt már ez a hal!

fishingeverywhere

Két megszállott pecaőrült-pergetőhorgász. Duna,Tisza,Körös,csatornák, Balaton.

Friss topikok

süti beállítások módosítása