fishingeverywhere

Fish come in three sizes: small, medium and the one that got away

Nem jó, de nem is tragikus

Már régóta próbálom rávenni magam erre a bejegyzésre, de megint nehezen ment. Talán amiatt, mert az idei balatoni ősz egy alkalomtól eltekintve nem azt adta, amit vártam, így inkább a nehezen összehozott 1-2 darabos napok maradtak meg, mint az az egy jó nap. Kezdem azt hinni, hogy sajnos most már csak ilyen őszök lesznek a Balatonon, el kell felejtenem a jó pár évvel ezelőtti fantasztikus csukás napokat... Sok az eszkimó, kevés a fóka. Az utóbbi 5-6 évben nagyságrendekkel többen pecáznak csukára, ez sajnos az állományon is látszik. És nem csak arrafelé, ahol én pecázom, hanem szinte a Balaton egész területén. Azok a kikötők, ahová mindig a tuti fogás miatt mentem le, azok sem adják már a halat. Még pár évvel ezelőtt is akciódús, sokhalas napokat lehetett megélni, mára egész nap egy-két kapás, egy-két hal az átlag. Ez nemcsak az én tapasztalatom, hanem a cimborámé is, aki a Balaton mellett él. Idén ki is hagyta a csukapecát, annyira nem volt hal a környékükön... Persze vannak napok, amikor bele lehet nyúlni, egész nap lehet fogni,de ezek ritkák. Sajnos egyre inkább az a tapasztalat, hogy egy nap van két kapásperiódus, aztán egész nap mintha hal (csuka) sem lenne a vízben. Mindegy, ebből kell főzni. :D

img_20190911_114502.jpg

Szeptember közepén kezdődött. Sajnos zavaros volt a víz, így nagy nehezen összelapátoltam 4 csukát inkább az aprajából. Sok minden érdekesség nem volt, mentem, dobtam, néha fogtam. 

b.jpg

img_20190911_064650.jpg

img_20190911_102940.jpg

img_20190911_105417.jpg

Aztán a második alkalomra október elején már nagyon készültem. Az időjárás ritkán áll össze úgy, hogy ideális legyen a Balatonra és még a víz is tiszta legyen... Ez a pár alkalmas pecák átka. Ha odaérsz akkor szembesülsz azzal, hogy van-e igazán esélyed, vagy szenvedsz majd egész nap... Más az, ha egy héten többször is kint tudsz lenni, de ezt azt hiszem nem kell magyarázni. Most minden klappolt. Pár perc után hallal kezdtem. Ez mindig megnyugtató. Ha az első fél órában megvan a hal, akkor mindig lekerül egy képzeletbeli súly rólam, teljesen másképp dobálok tovább. Sajnos a napomat kétfelé vágta, hogy 11 körül ki kellett jönnöm, mert dolgom volt. Szóval kajak ki, fel a kocsira, el a dolgomra, majd vissza, kajak vízre és újra nekiindultam... Ha jól emlékszem 4 jött ki délelőtt, közte két szebb, az egyik jó 3,5-4es volt. Hihetetlen látványos kapással érkezett. Először bebombázta a beesőt, de elvétette. Éreztem az ütést, majd egy hatalmas burvány jelezte, hogy jó hal volt. Éppen elmorzsoltam az ilyenkor szokásos"fohászomat", amikor a gyorsan továbbpöckölt csalit szinte a felszínről szedte le egy látványos kiflivel. Pont tegnap beszéltük Barnával, hogy mennyire kell a tiszta víz a csukázáshoz. Egyrészt a horgászat eredményessége miatt, másrészt a horgásznak az élmény miatt. Egy tiszta vizes közeli csukakapás örökre beleég az ember memóriájába...

img_20191007_064531.jpg

img_20191007_073132.jpg

img_20191007_105247.jpg

img_20191007_084316.jpg

Idén a leglátványosabb az áprilisi méter pluszos volt, ami a lábamnál szedte le a nagy csalit és ahogy fordult vele sajnos el is harapta a fluorocarbon előkét. Nem lett meg, de az a kapás... Na ez amiről az előbb írtam felférne az idei dobogóra, az tuti. De még van egy kicsi az évből, hátha letaszítja még valaki. ;) A délután már rávágásokban gazdagabb volt, de nagyon kevés jött ki. Volt egy igazán jó is, amit nem is láttam, de komoly hal volt. Akkor még nem stresszelt annyira, hogy nem lett meg, gondoltam majd később úgyis fogok még jobbat, hát ez nem jött be. A napot végül 22 akcióval zártam, 6 megfogott csukával és egy sügérrel. Ez a nap hasonlított a legjobban az "igazi" balatoni csukázásokra, innentől már csak a lejtmenet jött. Ennek sok oka lehet, de persze soha sem tudjuk meg az igazat, csak találgatunk. Szerintem a legfőbb az volt, hogy engedték el a vizet a Sió csatornán és szemmel láthatóan később már hiányzott 30-40 centi a nádról. Ilyenkor a nagyok mintha elhúzódnának a nád elől a mélyebb részekre, legalábbis az évek alatt azt figyeltem meg, hogy nagy vizes években fogtam a nagyokat, kis vizesben meg nem annyira. A nem annyira meg azt jelenti, hogy egyáltalán nem... :D Persze az sem sokat segít az állománynak, meg a fogásoknak, hogy napi szinten ütik a vizet. És amit itt több pecásnál megfigyeltem, hogy a nagyoknak nincs irgalom. Az egyik még mondta is, hogy ő csak a 60 centi fölöttieket viszi. Természetesen a szabályozás alapján megteheti, de biztos nem véletlen, hogy ahogy megyünk bele az őszbe már szinte csak a kicsiket lehet fogni.

img_20191007_071932.jpg

img_20191007_141810.jpg

img_20191007_173356.jpg

A következő peca pont egy héttel később történt. "Sajnos" verőfényes napsütésben. Ami jó a bőrömnek, nem annyira jó a csukázásnak. D vitaminon kívül azért fogtam 4 csukát, meg délután egy egész kellemes felszíni sügerezésben volt részem. 3 jött ki és volt vagy 20 kapásom. Mókás volt, ahogy vagy 10-15 sügér tülekedett a csali után és púposodott a víz tőlük. Mondjuk igazán nagy nem volt köztük, így fél óra után könnyen engedtem el a dolgot.

img_20191014_062416.jpg

img_20191014_072832.jpg

img_20191014_122516.jpg

img_20191014_170414.jpg

img_20191014_170617.jpg

img_20191014_171413.jpg

img_20191014_153919.jpg

img_20191014_175223.jpg

 

A negyedik alkalom október végére esett és majdnem kimerítette a szánalmas kategóriát. Nagy nehezen kitermeltem kettőt egész nap. Szóval erre szót sem vesztegetnék...

img_20191027_164706.jpg

img_20191028_062208.jpg

Idén nem azt adta a balatoni ősz, amit vártam, de lehet ezzel kell most már beérnem minden évben. Jövőre majd kiderül. Egy dolog biztos. Én tuti ott leszek megint... ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://fishingeverywhere.blog.hu/api/trackback/id/tr10015327090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barnabás.. 2019.11.28. 15:58:50

Nincs legalàbb 1db mèteres csuka, ha ezt előre tudom, el sem olvasom :D

bandita11 2019.11.28. 18:12:25

@Barnabás..: azt hallottam vki fogott mostanában egy combosat.Majd nézz vissza, ha az felkerul az oldalra...

bandita11 2019.11.29. 08:10:36

@Mosoni Horgász: Nem mindig a jó irányba... Kíváncsi vagyok a nagytestű ragadozóhalakat mikor kezdik el úgy védeni, mint a zsírpontyokat... Röhej az a szabályozás, hogy 70 centinél nagyobb pontyot egyáltalán nem tarthatsz meg, ugyanakkor bármekkora ragadozót elvihetsz. Tehát a 10es ponty megy vissza, a 10es csuka meg megy filének. Vajon melyiknek nagyobb a trófea értéke?

Mosoni Horgász 2019.11.29. 17:55:45

@bandita11: Botrányos!
A dévert is tilalom vedi ívási időben, a keszegeket sorra. S a menyhal? Akkor horgásszak leginkább! Régen tilalmat raktam volna rá decemberre, s 40, vagy 45 centire emeltem volna a meretet is...
Mielőtt nem késő...

steveolson · http://steveolsonhun.wordpress.com/ 2019.12.23. 13:34:37

Sok igazság van abban, amiket írsz, ennek ellenére, ha idén az összes nagy csukámat elkapom, amitől akcióm volt, akkor a legjobb nagy csukás őszöm lett volna, de valahogy mindig hibádzott egy kicsi.

Na majd jövőre nekiveselkedünk megint!

bandita11 2020.01.02. 10:36:58

@steveolson: ezt meg csak most látom... Ütöttem én is talán 2 nagyot. Csak nem jöttek ki. Azért nem írtam le, mert messziről jött ember azt mond amit akar... :D De! még 5-6 éve is nem azért kellett imádkozni, hogy a szezonban legalább egy jó hal összejöjjön és nem számított jó napnak a napi 6-7 darab csuka. Ez megváltozott. Nem lesz több hal, csak évről-évre több horgász. Az, hogy minden nádöblöt átműtenek minden nap akár többször is sajnos nem segít. Az sem, hogy jellemzően a nagyokat viszik. Amíg nem lesz rendbetéve a nagyhalak védelme, addig tuti csak amortizálódni fog az állomány tovább. Aki mindennap kijár, az mindennap elvihet egy 75 cm-nél nagyobbat. Ráadásul én sajnos nem tudok hetente többször lejárni a Balcsira, nekem 3-4 őszi alkalomból "kell" kihoznom a legtöbbet. Ez egyre nehezebb lesz, de nem adom fel... ;)

fishingeverywhere

Két megszállott pecaőrült-pergetőhorgász. Duna,Tisza,Körös,csatornák, Balaton.

Friss topikok

  • bandita11: @Balán Attila: Köszi! Hát még átélni... Próbáltam a kapást átadni, de nem hiszem, hogy sikerült. D... (2020.01.24. 22:17) A mindentvivő-két csati PB három pecán
  • bandita11: @Mosoni Horgász: csak jó helyszín kell, ahol van hal... :D (2020.01.24. 09:51) Évi 1 Tisza-tó (Lehetne több is)
  • bandita11: @Mosoni Horgász: tekintve, h meg csak 3.a van, így nem nagy a konkurencia, de köszönöm Csaba! (2020.01.03. 16:26) Őszi süllőzéseim története
  • bandita11: Grat a halhoz! ;) Ez a méret már okoz kisebb kézremegést... :D Kár, hogy a csatikon nehéz ennél na... (2020.01.03. 10:37) Karácsonykor a csatin...
  • bandita11: @steveolson: ezt meg csak most látom... Ütöttem én is talán 2 nagyot. Csak nem jöttek ki. Azért ne... (2020.01.02. 10:36) Nem jó, de nem is tragikus

Címkék

Adria (1) balaton (1) Balaton (14) balin (38) Balin (3) banán wtd (8) bányató (1) belly (1) betli (3) BÚÉK (1) chervy (1) csati (2) csatorna (5) Csatornapeca (3) Csónakos peca (2) csuka (34) dévér (2) domolykó (22) Domolykó (4) DS (1) duel (1) Duna (29) duna (2) dunavirág (1) egérúszás (1) fox (1) G (1) garda (1) géb (1) gombamánia (1) görgetés (1) Harcsa (2) harcsa (9) ima (1) ívás (2) jász (2) kajakpeca (4) Karácsony (2) kérészrajzás (1) Keszeg (1) kisfolyó (11) Kisfolyó (1) könnyűpergetés (12) Körös (7) kősüllő (4) lakóhajó (1) lékpeca (1) magyar bucó (1) márna (4) október 23 (1) paduc (1) Ponty (1) ponty (1) prop (1) rapala (4) rsd (1) Salmo (1) salmo (5) Samu (1) sebespisztráng (1) sügér (6) süllő (29) Süllő (4) Szigetköz (1) szívás (1) támolygó (1) tintahal (1) Tisza (6) Tisza-tó (3) Tisza tó (1) ugly duckling (2) Úszózás (1) utazás (1) vidra (1) wobblerezés (6) wtd (1) wtd banán (2) yo-zuri (1) Címkefelhő