Valahol ott hagytam abba hétfőn, hogy a héten még talán 1-2 alkalommal kinézek... a szerdai volt az első és ma lesz a második. Május elseje van ugyanis, ami nagyon-nagyon durva, vastag pirossal van kiemelve minden pergetőhorgász naptárában. És nyilván senkit nem kell rá emlékeztetni, de valami bevezető azért kellett... :D  Zsolt már most, jó nagy hasast ugrott a májusba és így kora reggel az instáját nézegetve látom, hogy nem is eredménytelenül...  Nagy grat...!! az eddigiekhez, de még elkövetkezőkhöz is..  : )    Na, de ez az Ő sztorija és térjünk vissza a szerdára.  Sokkal korábban nem akartam kimenni mint ahogy sötétedik, mert a süllőt és balint is védte még a tilalom. A harcsában meg nem hiszek nappal, partról a dunán ilyen tiszta, megállapodott tavaszi víznél... bár pont ilyenkor van az is, hogy bármi megeshet...Talán próbálgatni kellene, de semmiképp nincs olyan varázsa, mint amikor leszáll az est, és minden érzékemmel az éjszakát, a vizet fürkészem.  Mindegy is, mert pont a naplementére érek ki a kőre, ahol a vasárnapi hari is jött. Leülve nem sokkal érkezésem után, olyan balin parádé fogad, hogy csak ámulok. Ott is szinte egymást érik a rablások ahol a harcsát várom és még a lassan vezetett nagy  wobblert meg a zsinórt is meg-meg ütik néha. A sötétedéssel azért elcsendesednek és komolyabbra is veszem a pecát. A korai munkakezdés miatt csak két óra jut a hazaindulásig. Ahogy a csalikat, úgy váltogatom a beállókat, mikor lejjebb egy sunyi terítős burványban keszegek ugranak szét. Oda botladozva nem sikerül elég csendben és valami, talán balin, meg is riad a kő szélétől. Pár dobás után tovább is megyek.  Egy tocsogóban közben békák gyülekeznek, miket nem is nagyon zavar az ottlétem. Úgy kellett őket kerülgetni...átlépni.

  A kishalak is kint vannak a bokáig érő vízben és a gyenge holdvilág meg a léptek hangja is elég ahhoz, hogy meg-meg ugorva tudassák nem vagyok elég óvatos. Nagy a csend. Most, hogy nem járnak a szállodahajók és így el tud simulni a vízfelszín. Szinte zavaróan rondít bele az esti nyugalomba a csali csobbanása, de amikor félúton majd kiveszi a kezemből a botot valaki, már elenyészik ez az érzés. Mint ahogy a csend és a feszített víztükör is semmivé lesz, a farokcsapások nyomán....  Mint ahogy a vaku villanása is elűzi egy pillanatra az éjszakát, bár jó kép valahogy most nem sikerült. Miután pont időben, ugyan úgy hagyom ott a vizet ahogy volt... csak egy megilletődött bajszos úszik most valahol és nem tudja mire vélni a történteket...  

Ez már testesebb és méter feletti...

Tehát két órai peca semmiképp nem elég, de néha azért kielégítő... : )

Görbüljön!

Barna