fishingeverywhere

Fish come in three sizes: small, medium and the one that got away


Erős kezdés a Dunán...
Erős kezdés a Dunán...
Januári kalandok...

Az évindító domis peca óta, volt pár próbálkozásom....  Két alkalommal ültem ki az estébe menyusra. A viharos szél miatt mindkét alkalommal elkerültem a Dunát. Helyette olyan széltől védett kis folyókon tettem kísérletet, ahol régebben már sikerült menyhalat fogni.  Ám vagy a hely, vagy az időzítés…

Balinok a zátonyon...
Balinok a zátonyon...

Az elmúlt hétvégén egy kicsit messzebb merészkedtem a Dunán, mint általában.  Így már péntek este leutaztam, hogy az utazás nyűgét az anyósülésen kipihenve, másnap kora reggel pecával indulhasson a nap...  Este még azért végigjártam néhány helyet amit ismerek annyira, hogy nekivágjak sötétben. Az…

Az öböl ura-terápiás bejegyzés
Az öböl ura-terápiás bejegyzés

Sorrendben nem ez a bejegyzés jönne, de ha trauma éri az embert állítólag beszélni kell róla. Én meg megpróbálom kiírni magamból :D Kb. két hete újra pecázom és azóta 3x le is jutottam a Dunára. Volt minimális eredmény is, de az most mellékes, mert nem erről szól majd ez az írás. Hanem arról, hogyan…

Sztorik és kalandok...
Sztorik és kalandok...
Kis halak, nagy csaták...

Ezzel a sztorival vártam. Vártam még a szerda délutáni pecáig, hogy a többivel egy kalap alá véve kiadósabb legyen.   Ez nem jött össze :) Maradjunk abban, hogy a szerdai meg sem történt... :D   Vert hadként távoztam két óra elteltével, mert a szúnyogok már a szememet  marták...  És mivel…

A Duna szelleme...
A Duna szelleme...
Kinek, mit jelent a peca...

...Azon az estén már két helyet is bejártam úgy, hogy nem is dobtam. A Duna mára egy nyüzsgő vízi parádé, tele magukat kellető piás, lóerő fanokkal, akik kirajzanak májusban és szeptemberig csak az ő hangjukat hallani, úgy éjfélig... Utána viszont ha van még erőd, pecázhatsz is egy kicsit.. :) Azon…

4 peca-17 hal pt.2
4 peca-17 hal pt.2

2016 május 30, hétfő Szóval a második fele:   Ezek után visszatértem a Dunára, a normalizálódó vízállás újra engedte a parti pecát. Először egy olyan helyet néztem meg, amire minden évben elb@szok egy-két estét, mert annyira hiszem, hogy egyszer ott megjön a nagy, de eddig csak egy-két jobb…

A csúnya nagyok elkerültek
A csúnya nagyok elkerültek

2015 november 18, szerda Az elmúlt hetekben szinte egyáltalán nem pecáztam. Egy alkalommal kiugrottam az Rsd-re, de mivel ez az általános tilalom előtti napra esett, így másfél óra után feladtam. Nem bírom a tömeget... :D szabad beállót alig találtam, végül gipoval kicsaptam egy kiscsukát és ezután…

Kiestem a ritmusból
Kiestem a ritmusból

2015 október 30, péntek Két keserves pecán vagyok túl. Az első terített betli, a másodikon azért a becsülethalam meglett, meg végre találkoztam vidrával is, mert eddig csak a nyomaikat láttam, most kb. 10 méterről figyelhettem meg táplálkozás közben. Ezek miatt az élmények miatt is szeretem a…

Sügerek, balinok
Sügerek, balinok

2015 október 20, kedd A hétvégén elmentem a Dunára csukázni, de sajnos most pont az ellenkezője történt, mint az előző pecán. Akkor amit kigondoltam be is jött, de most azzal szembesültem, hogy az áradás miatt zavarosabb volt a víz az ideálisnál. Belly-boatos peca volt, így ugyan csukázással…

Városban
Városban

2015 október 8, csütörtök Régen sokat pecáztam a belvárosban. Nagyon jó darabszámokat lehetett összehozni egy esti pecán, sokféle halat lehetett fogni (harcsán kívül gyakorlatilag mindent fogtam), ugyan a méret nem mindig az általam preferált volt, de balinból gyakran jöttek 2-3 kilósak és néha…

Csak a süllő
Csak a süllő

2015 szeptember 30, szerda Pár napja voltam kint. Sejtettem, hogy a lehűlés kicsit átrendezi a terepet, így is lett. A felszínről szinte mindenhonnan eltűntek a kishalak, keszegeket sem láttam sehol. Készültem erre, már előre elkönyveltem, hogy a felszíni wobblerekkel nem fogok aratni aznap, így…

Még egy halfaj pergetve
Még egy halfaj pergetve

2015 szeptember 23, szerda Múlt héten volt két alkalom, mikor kint voltam. Kevés időm van mostanában, ezért nem is írtam meg eddig, és ez sem lesz túl hosszú bejegyzés. Voltak nagyon jó halaim, de sajnos nem lett happy end egyik esetben sem. Azért fogtam halat, nem is rosszakat, az egyik egy dévér…

Fogtam is meg nem is
Fogtam is meg nem is

2015 szeptember 10, csütörtök A héten voltam kint. Mivel úgy vagyok vele, hogy a betliből is lehet tanulni, meg nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy én mindig fogok, ezért megírom a nullázásokat is. Fura peca volt. Azért is szép feladat a Dunán, vagy más nagy élővízen horgászni, mert amikor már…

Jeles
Jeles

Azaz ötös. Megint. Tegnap csak kijutottam. :) Hajtás után képek, a sztorit meg is írom majd, ha a mai legénybúcsút túlélem! :D sorrendben: egy kicsi, 2 makett, egy 60 körüli, meg egy jó másfeles. Soha rosszabbat, menjetek horgászni! Görbüljön mindenkinek! Update: Röviden megírtam, lehet…

Amikor megéri váltani
Amikor megéri váltani

2015 augusztus 23, vasárnap Tegnap dunai csukázást terveztem. 2 opció volt, az egyik mellett az szólt, hogy a közelben ott egy másik holtág is és ha végképp nem megy ott sem, amellett még egy príma balinos pálya is, ahol este még el lehet egy-egy süllőt is csípni. Így a másik holtágat majd…

Dunai domolykókölykök
Dunai domolykókölykök

2015 július 22, szerda Hétfőn úgy alakult, h az én kicsi virágszálam (szia Cuki! ;) az én egyetlen törzsolvasóm... :) kitalálta, h menjünk ki a szabadba, mert eléggé besokallt az irodában. Mostanában kifejezetten nyitott a horgászatra, mint rekreációs tevékenységre, így bedobtam neki is egy botot,…

Best of csuka
Best of csuka

2015 július 9, csütörtök Minden horgász szereti megmutatni milyen halakat fogott. Én sem vagyok kivétel. :P A csukák mindig kiemelt helyet foglaltak el a célhalak között, mint elég sokan én is velük kezdtem a pergetést. Talán 13 éves voltam, mikor a célre teljesen alkalmatlan bottal kimentem az…

A HELY
A HELY

2015 május 18, hétfő Igen így csupa nagybetűvel. Mindenki vágyik rá, hogy legyen ezeken a túlhorgászott vizeken olyan saját helye, amit más nem ismer, ami csak az övé. :) Nekem párszor megadatott már, és sajnos saját hibámból párat be is buktam... Na ezt úgy tűnik sikerült addig titokban tartanom,…

fishingeverywhere

Két megszállott pecaőrült-pergetőhorgász. Duna,Tisza,Körös,csatornák, Balaton.

Friss topikok

Címkék

Adria (1) Balaton (12) balaton (1) balin (27) banán wtd (5) bányató (1) belly (1) betli (3) BÚÉK (1) chervy (1) csati (2) csatorna (5) csuka (25) dévér (2) Domolykó (1) domolykó (16) DS (1) duel (1) duna (2) Duna (22) egérúszás (1) fox (1) garda (1) géb (1) görgetés (1) harcsa (7) Harcsa (1) ima (1) ívás (2) jász (2) kajakpeca (3) Karácsony (1) kérészrajzás (1) Keszeg (1) kisfolyó (7) könnyűpergetés (6) Körös (7) kősüllő (4) lakóhajó (1) lékpeca (1) magyar bucó (1) márna (4) paduc (1) ponty (1) Ponty (1) prop (1) rapala (4) rsd (1) salmo (5) Salmo (1) Samu (1) sügér (5) Süllő (2) süllő (24) támolygó (1) tintahal (1) Tisza (4) Tisza-tó (2) Tisza tó (1) ugly duckling (2) Úszózás (1) utazás (1) vidra (1) wobblerezés (4) wtd (1) yo-zuri (1) Címkefelhő