fishingeverywhere

Fish come in three sizes: small, medium and the one that got away

Ütős délután...
Fűben, fában ... domolykó

 Szombaton kora reggel a Duna-parti köveken üldögélve hiába vártam....   nem jöttek a jaszkók. Pedig pici pezsdülés is volt ezen a reggelen, de mégsem volt elég. Jó két dobástávnyira úgy hiszem ők is mutatták ugyan magukat egy rövid ideig és amikor ez megszűnt még erőltettem hátha közelebb húzódnak, de nem így lett. Nagyon nem ütött szíven, mert a régi Tiszai éjszakai felszíni jászozásokon kívül csak pár random  pecám volt velük életemben. Külön horgászatot nem építettem rájuk soha, pedig üde színfolt lehet ebben az időszakban annak aki ismeri a helyeiket... Amúgy a hely szerintem nem volt rossz, mert az év más időszakaiban amikor erre járok, szoktam látni őket. Azért ha jön egy kisebb áradás még tilalom előtt akkor újra teszek majd egy kísérletet, hátha az kijjebb nyomja őket.

p1050461.JPGp1050451.JPG

Miután a folyó hátán egyre magasabbra kapaszkodó nap fénye előcsábította az embereket, akik rövid idő alatt úgy özönlötték el a partot mintha kiterelték volna őket, gyorsan eltűnt a varázs. Majd vele én is leléptem.... Kifelé menet kicsit kucsmagomba után kotorászva a levelek között még begyűjtöttem pár fotót .... ja,.. és egy kölyök domit. Persze azt nem az avarban... : )  inkább sárban... Á.. hagyjuk is...  birkóztunk kicsit, de győztem :D

p1050452.JPGp1050453.JPGp1050458.JPGp1050456.JPG

Korán hazaérve maradt bennem kis hiányérzet ami a pecát illeti így nem volt mit tenni, menni kellett vasárnap is... :D Valami csendes helyre, egy kis vízfolyásra ami kellőképpen jelentéktelen és elhagyatott ahhoz, hogy kiránduló tömeget vonzzon. Max 1-2 környékbeli pecást szeretnék/tudok elviselni...  hisz magam is vendég vagyok.    Így is történt, és dél körül megérkezve a kis hídnál ahogy megláttam a vizet, egyszeriben nem értettem, hogy miért nem voltam itt több mint egy éve már..?  Komolyabb elvárás nélkül mégis izgatottan tettem a kapocsba a kis wobblert és kezdetem el a víz fürkészését ami szokatlanul tiszta volt. Több helyen lehetett látni az alját és a sejtelmes sötét gödrök meg víz alatti fák árnyainak látványa bizony alaposan beindította a vadászösztönöm. Úgy fél óra kellett, hogy kicsit átszellemüljek és ráérezzek de utána beindult a móka.  Olyannyira, hogy meg is lepett, mert szinte minden "tuti" helyen volt akció. Gyorsan rájöttem, hogy sok most a kis domi és alig győztem elrángatni előlük már amelyiket láttam és hagyott időt rá. Amúgy az is elég jó móka, amikor 2-3 huszoncentis követi és vetélkedik egymással, mire a megállított csalitól megriadnak és ahányan annyi felé ugranak szét... vagy épp a megállítás pillanatában üti le a legmohóbb, de nem akasztva többnyire sikerrel kirázza a számára nagy csalit. Ahogy telt az idő szinte már csak a mélyebb részeket vallattam mert nem meglepő módon ott laktak a szebbek. Néhány fékreccsentős kapás miatt már érdemes kicsit jobban kilépni, az értékes pecaidőt a legbiztatóbb részekre szánni...gondoltam, és haladtam felfelé. Közben pedig marha jól szórakoztam... : )

Többek közt velük:

p1050464.JPGp1050467.JPGp1050468.JPGp1050469.JPGp1050473.JPGp1050475.JPGp1050478.JPGp1050481.JPGp1050483.JPGp1050484.JPGp1050485.JPG

 Kicsit előbb hagytam abba mint terveztem, mert messzire sodródtam a kocsitól is meg úgy éreztem minek is többet összeszurkálni.  A fényváltás időszakára majd rápróbálok legközelebb, amire tök tuti, hogy nem fogok egy újabb évet várni... : ) Jön a hosszú hétvége, talán akkor ..... terv hegyek, csak győzzük energiával.. :D

 Sziasztok!

Görbüljön!!

A bejegyzés trackback címe:

https://fishingeverywhere.blog.hu/api/trackback/id/tr9916485654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mosoni Horgász 2021.03.31. 12:39:44

Kedvet kaptam én is....
Bár tegnap csak egy koppintás, egy magát lerázó alig 30 centis domi jelentette a sikert, mégis felvillanyozott!

fishingeverywhere

Két megszállott pecaőrült-pergetőhorgász. Duna,Tisza,Körös,csatornák, Balaton.

Friss topikok

  • Mosoni Horgász: @Barnabás..: na igen, júdás már feléledt, vegre van eső, géva, csiperke, őzláb, szegfű, s a peresz... (2021.04.21. 07:17) Mikroszezon... pár jó hallal
  • Mosoni Horgász: Kedvet kaptam én is.... Bár tegnap csak egy koppintás, egy magát lerázó alig 30 centis domi jelent... (2021.03.31. 12:39) Ütős délután...
  • Barnabás..: @Mosoni Horgász: Bolond egy idő, amúgy meg fűtött minket a kalandvágy... : ) A kitartást meg elég... (2021.03.29. 20:07) Ébredés...
  • Barnabás..: @Mosoni Horgász: Örülök, hogy benéztél.... Holnapra egy kis gombászat van tervben ill. csak prób... (2021.03.06. 19:16) Balinok...déli harangszóra...
  • Barnabás..: @Mosoni Horgász: (2021.02.11. 08:31) Rossz időben, jó helyen...

Címkék

süti beállítások módosítása