Január-februárban sajnos keveset horgásztam. Nem volt ez mindig így, de az utóbbi pár évben ezt dobta a gép. Talán kényelmesebb lettem, talán már nem bírom annyira a hideget nem tudom. Szóval idén összesen három pecám volt, de azért halat már fogtam. Az elmúlt években rászoktam a léki pecára. Csak ilyenkor horgászom élőhallal, egyébként pedig pergetek. Megfogott a varázsa, a jég szépsége, arról nem beszélve, hogy kicsit visszahozza az első ragadozóhalas próbálkozásaim emlékét, amik természetesen úszós csukázások voltak. Van egy tó, ahová ilyenkor kijárok, nagyon jó a csukaállomány, szóval nem arról szól a nap, hogy ütök pár léket, aztán ráfagyok a jégre, hanem egy nap akár 5-6 akció is van, aztán csak rajtam múlik mennyit fogok meg. Januárban volt pár kemény hideg nap, a tó pedig be is fagyott, úgyhogy mennem kellett. Nem is csalódtam, talán 5 kapásom volt, a hatékonyságom azonban hagyott némi kívánnivalót maga után ugyanis csak kettőt tudtam belőle behúzni. Sajnos a legnagyobb 4-5 kiló körüli csukám a saját hibámból ment el, mert lusta voltam előkét kötni a kipróbált kapcsot és forgót feltenni. Otthon találtam egy "gyárit", azzal készítettem el a szereléket és a lék szájánál ki is hajtotta a szar kapcsot ahogy kell.

Az idei év első hala... :D

A második már combosabb volt

E mellett párszor kimentem az RSD-re szétnézni, (írtam, hogy idén szeretném elkezdeni meghorgászni) egyszer bot is volt nálam. Találtam kisebb jégmentes részt és egy pici gumihallal, ami a Balatonon már rengeteg kövest hozott be is húztam egy minikövest :/ Volt még három kapásom, azok nem akadtak, gondolom hasonló méretűek lehettek, szóval azóta sem mentem arra, jobban szeretek normális méretű halakra horgászni.

Szóval egyelőre ennyi. Várom a melegedést, a csuka tilalom végét. Hétvégén hazautazom és a régi egyesületi tavon talán még belefér egy tilalom előtti süllőzés. És jó lenne március-áprilisban harcsákkal is találkozni, de ez képlékeny, ha lesz időm, akkor 2-3 napot rászánok majd.