2015 október 30, péntek

Két keserves pecán vagyok túl. Az első terített betli, a másodikon azért a becsülethalam meglett, meg végre találkoztam vidrával is, mert eddig csak a nyomaikat láttam, most kb. 10 méterről figyelhettem meg táplálkozás közben. Ezek miatt az élmények miatt is szeretem a természetes vizeket. Múlt hét végén a Tiszán landoltam egy estére. Szüleimnél jártam, onnan adja magát, meg már régen jártam lent. Jött is fel a víz, meg végre egy kicsit melegebb lett, gondoltam hátha lesz esélyem partról. Mivel fogalmam sem volt ismét, hogy a magasabb víz milyen parti viszonyokat eredményez, ezért lutri volt, ami most nem adta... :/ Ilyen ez. Infó nélkül nekiindulni néha szép meglepetéseket okozhat, de a legtöbbször ez vár az egyszeri pecásra. Pedig a víz forrt a kishalaktól, azt gondoltam bármi lehet az este. Ehhez képest egy rablást sem láttam, és egy koppintásom sem volt. Ritka az ilyesmi és elég demoralizáló tud lenni... Mind1 szép helyen voltam, kiszellőztettem a fejem, mi mással nyugtatnám magam. :D

A második peca aztán szerdán, a Dunán esett meg. Eredetileg a Balatonra akartam menni, de szerdára élénk K-i- Dk-i szelet mondtak, ami nekem pont nem jó. Gondolkoztam, hogy lemenjek-e, mivel így pillanatok alatt tud zavarossá válni a víz és beszorultam volna a kikötőkbe partról. Végül a Duna mellett döntöttem. Évekkel ezelőtt ez az október végi-november eleji időszak adott pár szép csukát a Dunán és azóta is adok egy-két alkalmat ennek a pecának mindig, de vhogy az utóbbi években mindig sikertelenül zárultak. Szóval arra készültem, hogy egy max. kéthalas peca lesz és ha szerencsém van, akkor szájon tudok vágni egy jobbat. Vittem a bellyt és hajnalban útnak indultam. A kedvenc holtágamon kezdtem és végigdobáltam az összes részt, ahol valaha csukát fogtam, de semmi. Itt régen nem tudtál végigmenni úgy, hogy ne láss kiscsukát a szélében, vagy ne lásd azt az iszapfelhőt, amit egy termetesebb csuka hagyott maga után. Na ilyet az elmúlt 3 évben egyszer sem láttam. 2 és félóra eredménytelen peca után pakoltam és átmentem egy másik helyre. Itt először megnéztem a sügeres helyet, de mintha ciánozták volna a vizet. Aztán váltogattam a helyeket és a harmadiknál végre halam volt, de sajnos nem lett meg... A jobb csukáknál nekem gyakorta előfordul, hogy megtolják a csalit. Tekered, tekered, aztán egyszer csak üresbe forog az orsó. Ez a legszemetebb kapás, mert a rávágásra vagy kihegyezve és mire tudatosul benned, hogy kapásod van, utánatekersz és sikerül felvenned a kontaktot, addigra már lehet el is vesztetted a halat. Na most viszonylag gyorsan kapcsoltam, két gyors tekerés után meg is ütöttem, de sajnos 3 mp után le is lépett. Pedig a 100 gr-os botot dolgoztatta rendesen, meg a kemény fék is adta a zsinórt, de szarul akadt. Hogy ne legyen kétségem afelől, mi volt: az új kanálon le is ütötte a dukkózást, gyönyörűen látszott, hol fogta meg. Pedig jó hal volt, de ezt dobta a gép.

Persze újult erővel dobáltam tovább, de nem volt folytatás, pedig megszórtam a helyet 4 féle csalival is... Még vagy 2 óra eredménytelen peca után betámadtam a szélvédett oldalt, mert már megfájdult a fejem az erős széltől. Itt a balinok osztották rendesen a sneciket, innen ki is kaptam egyet, szerintem a legkisebbet a bandából. :D

És végül a nap megkoronázásaként vagy 10 percen keresztül nézhettem egy táplálkozó vidrát. Vagy tíz-tizenöt méterre merülgetett tőlem, döbbenetesen hatékony vadász. 10 mp-nél többet nem töltött víz alatt és mindig hallal jött fel. Az összeverődött vezérsneijdereket dézsmálta. Feljött, a hátára fordult, hangosan elcsámcsogta, majd újra merült. 8-szor 10-szer megcsinálta, aztán odébbállt.

Már azt vártam, mikor hoz oda egyet a szájában, hogy: "Nesze haver, látom itt bénázol ezzel a bottal, itt van egy hal örüjjééé' " :D

Na, hétvégén hátha jobb lesz!