fishingeverywhere

Fish come in three sizes: small, medium and the one that got away

Erős kezdés a Dunán...
Januári kalandok...

100_0135_1.JPG

Az évindító domis peca óta, volt pár próbálkozásom....  Két alkalommal ültem ki az estébe menyusra. A viharos szél miatt mindkét alkalommal elkerültem a Dunát. Helyette olyan széltől védett kis folyókon tettem kísérletet, ahol régebben már sikerült menyhalat fogni.  Ám vagy a hely, vagy az időzítés nem volt nyerő, mert kapás nélkül ballagtam haza. Ennek ellenére jó volt nagyon és ha hal nem is,  de akadt azért mindig valami látnivaló. Köszönhetően annak, hogy igyekeztem korábban kiérni és kicsit bóklászni a partokon. Az első alkalommal a pergetőbot is velem tartott, de a zajló víz miatt a tokjában maradt....

100_0143_1.JPG100_0138.JPG100_0106.JPG100_0145.JPG100_0147.JPG

  A másik alkalommal kirándulás után csempésztem be egy kis próbálkozást, amikor tábortüzet és szalonna sütést is terveztünk Kingával.  A szalonna azonban otthon maradt és a szél is feltámadt estére. Így a tűz helyett kinek az autórádió fényei, míg másnak a világító patron zöld pontjai okoztak némi melegséget, miközben egy pézsma rágcsálása törte csak meg a téli csendet.

100_0115_1.JPG

Jobb híján, fagyasztott kishalból vágott szeletek kerültek a horogra. Egyik bot egy bokor alá, a mosott partfal elé...

100_0085.JPG

100_0108.JPG

 Másik a mederben lévő gödörben kapott helyet...mind hiába...

100_0109.JPG

 

 A harmadik alkalommal visszakanyarodtam inkább a csatorna partra. Ez sem egyszerű mostanában, mert az ismert és kedvelt részek befagytak. Ami persze nem túl meglepő télen de, hogy a vízügy ilyen csúnyán elengedje a vizet, az már nem volt bekalkulálva. Ezzel együtt a halat is sajnos, ezért vakrepülésbe kezdtem. Így jutottam el egy kis csatornára ami adott némi reményt a pecára. Kevésbé zavaros és jégmentes, ezért rápróbáltam.  Sokáig semmi és már majdnem fel is adtam mert erősen szürkült, de még egy utolsó helyen megálltam visszafelé.  Jó ötlet volt, mert ott lapult a becsülethal....   Olyan átlagos, bő 50-es csati csuka nézte jó falatnak a 16 centis sandrát... :)

100_0117_1.JPG100_0118.JPG100_0123_1.JPG

És végre idéntől itt is 50 centi a csuka alsó mérethatára!!  Mondjuk ahhoz komolyabb ellenőrzés is kellene....

Végezetül ...a címadó Dunai peca:

 Mivel már két hete nem voltam horgászni, így kellő szufla gyűlt össze ahhoz, hogy belevessem magam egy jó, csónakos pecába.  Abból a két opcióból ami rendelkezésre áll, belőttem a másodikat, azaz a vasárnapot.  Már derengett, mikor toccsant a vízen a gumicsónak.  Motor a helyén, a cucc berakva...indulás felfelé.  Halkan ketyeg az öreg 5-ös mercury. Még melegszik addig csak óvatosan húzom a gázt. Pár száz méter után keményítek és lassan-lassan, de siklásba rakja végre. Ekkor meggondolom magam és meglököm a kart. Irány lefelé inkább, mert van ott egy hely ami közelebb van és ebben a metsző szélben minden perc számít, de főleg azért mert úgy érzem késésben vagyok...pedig mint kiderült, nem voltam.

Leteszem a súlyt 1 szer, 2 szer.....sokszor, de semmi....  A nap már a fák derekánál, és nem tud kisütni akárhogy próbálkozik. Szűrt fénye kevés, hogy átmelegítse a levegőt és vele a pecást. A horgonykötél pár perc alatt keményre fagy és a gyűrűk is ropognak. Ezeken nem, de rajtam azért segít egy bögre forró tea. 

100_0181.JPG

Egyszer csak hatalmas fekete csóva jelenik meg az égen. Ahogy közelebb ér, akkor látom, hogy bizony kormoránok azok. Nagyon sok....  Nem vesznek észre, vagy csak nem annyira félősek, mert velem egy vonalban szállnak le a folyó közepén.  Próbálok fotózni, de szarakodik...nem fókuszál és ki is kapcsol a hidegben. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy finoman beejtem a vízbe "véletlenül"   persze nem teszem meg, mert soha nem szemetelek....  :D   Pár pillanat múlva tapsomra, nagy robajjal egyszerre indul és repül el mind. Ahogy kémlelem a környéket, akkor veszem észre, hogy szinte a folyó közepén fürdik a hal. Elég nagyok is vannak közöttük és egyik-másik farkát is látni.  Néha közelebb is van néhány, szinte már balinos rablásra emlékeztető fröccsenés. Persze nem úgy mint egy nyári hajnalon, de a januári hidegben ez elég jó....a kormik sem véletlenül akarták meglepni ezt a részt.   Elgondolkozom kicsit, hogy milyen jó lenne rájuk próbálni ha lenne nálam valami arra alkalmas... de elhessegetem a gondolatot és koncentrálok inkább a mélyben járó gumira.  A belső töréseket otthagyva kijjebb állok és egy elég akadós-köves aljzat felett kötök le megint.  Az első dobás hosszúra sikerül és az elakadástól tartva kicsit tempósabban tekerek, addig amíg közelebb érve a csali már jobban lebeg az áramlásban.  Kicsit akadozik még, de már egyre lassabban lehet vezetni. Szemmel közben a dobozt fürkészem egy kicsit könnyebb fejű plasztik után, mikor egy jó ütésben nyekken a bot.  Bevágni se nagyon kellett az a fajta...kicsit rázza a fejét, de nem igazán érzem a súlyát. Csak lassan, miközben egyre feljebb jön akkor kezd felocsúdni és küzdeni. Ahogy fogain ropog a zsinór és a folyásban karikába rakja a finom botot, mély elégedettséggel telt izgalom jár át. Rövid huzavona és pár pumpa után, már a felszínen integet uszonyával a szép süllő. Ekkor lassan, nagyon lassan, beleengedem a merítőbe.....

Erre még a fényképező is magához tért, úgy ahogy...

100_0176.JPG100_0178.JPG

 Gyorsan megörökítem és rakom is vissza. Egy perc sem kellett neki, hogy erőre kapjon és elússzon.  ( Az új szabályozás szerint ezen a szakaszon a felső mérethatár 80 centi... )  Pàr centivel alatta volt, így akár el is jöhetett volna velem, de a csúnya nagyobb helyett, erre a célra nekem jobban megfelel egy szép tepsi méret. Ezért ezt a méretet céloztam meg ezután... :D               Kicsit megpihenve egy tea mellett, csak felraktam azt a könnyebb gumit. Az első dobás mire odaért kb. ahol ez jött, megüti megint egy és meg is akad egy pillanatra, de utána megkönnyebbül...  Egy jó órát vallatom a környéket, de nem volt más. Átcsorogtam egy másik helyre, ahol általában beugrik 1-1 balin ilyenkor. Már lassan dél van, és az erősödő szélben érzem, hogy a végéhez közeledik a peca, de előtte azért még csak összejött az az egy baller...  :)

100_0183.JPG

Görbüljön!!!

 

Sziasztok!

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishingeverywhere.blog.hu/api/trackback/id/tr4014592218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mosoni Horgász 2019.01.29. 05:31:48

Magasra tetted azt a lécet..
Ragadozók tárháza rögvest....
Szép halak, maradandó élmények!
Faja!

Csaba

Barnabás.. 2019.01.29. 18:50:21

@Mosoni Horgász: Faja bizony! : ) Köszi!!

bandita11 2019.01.31. 09:44:55

Gyönyörű süllő! Gratulálok Barna! :)

Barnabás.. 2019.01.31. 17:30:13

@bandita11: Köszönöm! Idén jó lenne ha több idő jutna a dunai pecákra...

fishingeverywhere

Két megszállott pecaőrült-pergetőhorgász. Duna,Tisza,Körös,csatornák, Balaton.

Friss topikok

süti beállítások módosítása