A gép előtt ülve jövök csak rá, hogy nem is tudom hol kezdjem. A kialvatlanság és a csütörtök éjszakai élmények miatt, még nem jönnek úgy a gondolatok. A kezdőképet nézegetve, ez kicsit azért érthető. Na sebaj...valahol elkezdem és igyekszem hűen átadni az átélteket. Meglátjuk mi lesz belőle....  :)

Szerdáról, csütörtökre halasztottuk Zsolttal az idei első közös etapot. Több ok miatt is. Részemről a kellemetlen esős idő mindenképpen jobban tetszett. A kevés számú, jó dunai parti pályák többségével ellentétben ez a rész azért aránylag eldugott, de nem eléggé....  : )  Így hát két esélye van a kóbor pecásnak. A késő éjszaka, meg a rossz időjárás, vagy eme kettő kombinációja....de ez már három nem?.. Na mindegy. Lényeg, hogy akkor csak a tényleg elszántak vannak kint akik jórészt, hozzám hasonlóan igyekeznek kerülni a feltűnést és az oda nem illő társaságot. Az eső viszont korábban elvonult, mint azt előre jelezték. Így mire végeztem a melóval, már szakadozni kezdett a felhőzet, és a nap is előbujt néha-néha. Gondoltam hátha lesz sötétedés előtt 1 óra a balinokra is, ezért itthon csipkedtem magam és nem pihentem rá egy kicsit, mint ahogy általában szoktam. A jól sikerült előző peca még hatott, ezért minden komolyabb elvárás nélkül csatlakoztam barátomhoz, aki mire kiértem már vallatta egy kis ideje a vizet. Rövid üdvözlés és pár észrevétel után, az elképzelésemhez híven a balinok nyomába eredtem egy, a mostani vízállásnál a víz alatt lévő zátonyos felé. Itt hibázta el a csalit egy jobb balin a minap, ezért gondoltam adok neki még egy esélyt. A rafinált dög most meg csak lekövette és a többszöri csalicserének sem dőlt be, ezért tovább ballagtam. A következő akció a vízbe lógó fű előtt ért, amikor elakadástól tartva feltartott spiccel kerültem a belógó növényeket és ekkor ütött oda egy másik, de nem akadt meg. Végül a zátony egyik törésében lapuló átlag balinnal, csak sikerül a terv. A rajta csokorban megtelepedő gusztustalan élősködők leszedése után, folytathatta a napi rutint.

Ahogy besötétedett, megnéztem egy elvágó vízzel szegélyezett kövezett helyet a süllő reményében. Legutóbb  felpiszkáltam itt egy jót, de csak a wobbleren keletkezett durva kráter maradt emlékbe tőle. Most mindössze egy 40-es süci lapult a kövek mellett, ami olyan vadul védekezett, hogy 3x is magára tekerte a zsinórt közben...

 Na de jöjjön a lényeg...

Nem sokkal ez és a Zsolttal tartott eszmecsere után vettem elő a vadölőt.. :) Ami egyébként ha érdekel valakit, egy 240-es Daiwa Exceler cat spin, ami a ráírtak szerint 135grammos, de inkább több. És persze közel 300gr súlyú. Cserébe legalább minden porcikájából erőt sugall. Rajta egy 15 éves Shimano Navi a maga 400gr-val. Ez már fekve nyomva is elég, és nem is való egész napos/éjszakás dobálásra, de pár órára hébe-hóba elmegy amíg nincs jobb.  Beállva a korábban már bizonyított és az előző részben nagyjából körülírt helyre, kezdődhetett annak vallatása. A víz apadása miatt, egy kicsit beljebb húzódott az az áramlat amiben a nagy wobi igazán életre kell. Ezért egy a köveken ennél a vízállásnál átfolyó víz erejét kihasználva, abban megindítva és elérve a kellő mélységet a lassú bevontatás mellett is, életet lehetett vinni a csaliba.  Sűrűn váltva a behúzási szögön, igyekeztem minden méterén megúsztatni ügyelve arra, hogy a mederben lévő kövezés miatt a max 8-10 méteres, ideálisnak gondolt akció zónában maradjon. Nem telt el sok idő csak pont annyi, hogy már egy kicsit elkalandozzak, mikor egyszer csak azt érzem, hogy valami beakar rántani a vízbe. Az első pár mp-ben csak kapaszkodtam a botba és közben próbáltam magam egyensúlyban tartani a vízben, köveken állva. Még soha nem érzett elemi erő volt a másik oldalon, de az elmúlt alkalmak tapasztalatai, az ezzel járó technikai és lelki felkészülés is segített abban, hogy egy pillanat alatt észhez térve lassan átkerüljön a jó oldalra az irányítás. Az első hatalmas emelésre ami a bot határán járhatott és amire azért volt nagy szükség, hogy ne ússzon ki az erős áramlásba mert ott, már semmi nem állítja meg. A másfeles vízben a harcsa egyből nagy luftokat kezdett csapni. Még látványnak is elképesztő volt ahogy az éjszakai fényekben tükröződő felszín, időről-időre felrobban a farka súlya alatt akkora puffanásokkal, hogy annak hangja még az átfolyók zúgását is elnyomta.  Szobányi területre csapta szét a vizet  miközben tekeredett, forgolódott. Azt kihasználva, hogy nem tudott rendesen vizet fogni, loptam egy kicsit a távból úgy, hogy kicsit hátraléptem és a csendesebb vízben úgy 5-6 méterre a parttól igyekeztem megtartani. Közben kezdett kirajzolódni a mérete is és egyre gyakrabban dobta ki fejét, vagy épp a farkával kavart akkorákat, hogy egyenesen ijesztőleg hatott. Volt, hogy megindult felém és megfordulva lábon csapott, máskor meg szinte kifutott a másik oldalon a parti fűre egy pillanatra és onnan tört vissza újra.  Közben Zsolt is ott termett és teljes átéléssel biztosította a helyszínt......miközben akció fotókat meg elfelejtett készíteni :D   Lassan teltek a percek és a bizonytalanság helyét egyre inkább átvette a felismerés, hogy kivehető. Talán 5-6 perc, ami tudom nem tűnik soknak, de az ilyen intenzív közelharcnál higgyétek el nagyon-nagyon hosszú idő... :D  Ez után éreztem, hogy kezd kikészülni az erejével de még a puszta tömegénél fogva is vigyázni kellett minden mozdulatnál.  Az addig tövig húzott féken kicsit lazítva lassan terelgetve, felvettük a kivételi pozíciót. Természetesen kihasználva a segítséget és néhány sikertelen kísérlet után, Zsoltra hárult a feladat, hogy állkapcson fogja. Ő a pulóverét lehúzta és azt használva ragadta meg a hatalmas halat, amíg rendeztem soraim. Levágtam a csalit, félretettük a botot és ráfogtam én is. Ekkor szembesültem csak a roppant súlyával, amit később 60 körülire, esetleg kicsit többre taksálunk. Egy ladikba be, vagy lapos partra kihúzni persze nem lett volna akkora gond, de itt rögtön egy másfél méteres szintkülönbséget kellett leküzdeni úgy, hogy szinte csak a feje volt kint a vízből. Kicsit hezitálva végül ketten rugaszkodtunk neki és így sikerült felmásznom a partra, majd valahogy felhúzni és lefektetni a parti növényzetre, ahol remegő végtagokkal mellétérdelve néztem és közben nem hittem a szememnek......

Azért jó tudni, hogy az ilyen kósza, parti vándorpecák is sikeresen beadhatják néha....Próbáltuk a lehető leggyorsabban elkészíteni a fotókat, majd Zsolt többször is lemérte amíg én megpihenve,  az események hatása alól szabadulni próbáltam. Persze közben azért kattogott a gép....

Miután letudtuk a megörökítési procedúrát, jöhetett a visszaengedés. Ez már lényegesen egyszerűbb volt, mert egy lapos iszapos partrészen vissza lehetett csúsztatni aránylag könnyedén. A szélvízben először megtartva, később már magától is megállapodott és néhány perc elteltével, érintésre magabiztosan elúszott felfelé. Néztük egy darabig tolóhullámait, majd barátom segítő kezét megragadva kimásztam az iszapból és összenézve csak annyit tudtam zavartan motyogni, hogy köszi ! ......... majd nevetve még sokáig elemeztük a történteket.

Görbüljön nektek is!  Sziasztok!

Barna