fishingeverywhere

Fish come in three sizes: small, medium and the one that got away

Balinparádé és a Duna (is)újratöltve...
3x itt is ott is...

Igaz, hogy a tavaszi zsongást lekéste, de Medárd csak meghozta az esőt és vele az áradásokat. Már vártam és ahogy tudtam, rohantam is a Dunára, hogy még a tetőzés előtt rápróbáljak. Mielőtt azonban ezt a három Dunai estét és azok tanulságait ill. baklövéseit taglalnám, kicsit mennyünk vissza a telekre, és az időben is két hetet. Akkor horgásztam ott utoljára mert az elmúlt hétvégére már megáradt, és a vízpart helyett inkább a Börzsöny faültetvényeit és rétjeit jártuk. Hogy miért nem erdőt írtam? Mert azoknak az ültetett fás területeknek, semmi köze az erdőhöz sajnos. Jó a szemnek mert zöld, de az egyenes vonalban ültetett, számozott fasoroknak a látványa minden, csak nem erdei làtkèp... na de vissza az egy héttel korábbi pecára.   Szombat reggel lementem egy olyan helyre az alvizen ahol idén még nem voltam a barna lé miatt de most, hogy sokat tisztult ideje volt megnézni. Hosszú, zátonyos és sekély szakasz aminek térdig, combig érő  gödreiben szép halak tanyáznak jobb években. Az idén túl korán beköszöntő kis víz, a szennyezés stb. miatt nem számítottam túl nagy durranásra itt sem. Abban a pár kapásos és egy-két halas rövidke reggeli pecában bízva ereszkedem le a meredek parton, egy bedőlt fával szemben. Nem is sejtve, hogy milyen parádés is lesz az elkövetkező 1-2 óra. Nehéz nyáron elég korán kiérni, de még tartott a reggeli derengés. Pedig időztem is egy kicsit idefelé jövet, mert egy részen tolóhullámok sora volt látható. Később kiderült, hogy szilvák vonultak felfelé és ívási színezetüket egy-egy kiugrásuk alkalmával meg is mutatták. Azért nem is ott kezdtem mert bár nem láttam, de vélhetően ívásban vagy közvetlen előtte/utána voltak és ha ennek csak a gyanúja is felmerül bennem, ott nem gázolok. Bőven elég ha a  vízitúrázó turisták megteszik ezt, mert a kis vízben pont azokon a sekély zátonyokon akadnak fel hajóikkal, ahol a halak is szeretnek ívni. Tudtukon kívül teszik persze...de sajnos túl sokan és túl gyakran. Ezen morfondírozom miközben csak nézem a vizet. Meg kell tervezni, hogy merre, mivel és hogyan...miközben egy-egy rablás is eldurran távolabb és a reggeli párában nem látni, csak sejteni a helyét. Már el is indulok a hangok irányába, mikor visszanézve eszembe jut, hogy annak a szemközti fának az elvágóját elfelejtettem megdobni. Még pont elérem, hát akkor hajrá.... és suhan is az első dobás. Ami pont a legjobb helyre érkezik és rögtön le is durrantja egy pofás balin. Jót tusakodunk és közben már minden nyomorom a múlté....simán csak boldog a pecás :D A következő pár dobás után, még szinte ugyan ebből a beállóból elért tolóhullám mellett csobban a banán és 5-6 taktus, egy kis kíváncsi lekövetés után már nem bírja tovább és leveszi a következő... de ez nem is balin! : )

p1030802.JPG

p1030763.JPGp1030767.JPGp1030779.JPG

Ez így ment úgy 8-ig, mert akkor elvágták ill. elég is volt. Mire megjöttek a pecás kollégák ( mert ez egy elég felkapott rész) addigra én már visszafelé sétáltam a parton. Fejben még a rávágások hangjaival, az orsó és a zsinór duruzsolásával, a kb 25-30 akció, ha jól emlékszem úgy 10 megfogott hal élményétől....eltelve. Csúcs volt...

p1030762.JPG

p1030768.JPGp1030773.JPGp1030780.JPGp1030785.JPGp1030786.JPGp1030790.JPGp1030797.JPG

 Este gondoltam nem ülök kocsiba, csak lenézek a kertek alá. A márnás pálya felé vettem az irányt, de késő volt már és nem akartam annyit gyalogolni, ezért egy félúton lévő helyen leragadtam. Szaladó vízzel indul a pálya, aminek az elvágóján szokott lapulni valami. Most is így volt...de nem is ez a lényeg hanem a kapás. A tarajosan ugráló vízbe érkezett a csali, és ezért nem láttam pontosan az érkezés helyét. Csak a jónak gondolt pillanatban elkezdtem pöcögtetni de fura volt, hogy nem látni és nem is érezni...pár másodperc múlva derül ki, hogy már rég elvitte valami a folyó közepére olyan sunyi módon, hogy nem is érzékeltem. Szerencsére megakadt... Sovány, de jó kondiban lévő balinnak örülhettem. Nem sokkal ezután egy domi nézte be a békát... és ennyi volt az estében.

p1030806.JPGp1030811.JPGp1030815.JPG

Nem szerencsés egymást követő nap ugyan oda menni, de az előző reggeli élmények miatt nem bírtam ki. Talán ezért, vagy nem , de "csak" 3 halig jutottam. Kapás az megint rengeteg volt, de nem ettek úgy. Persze nem újdonság ez és így legalább nem sajnálva az időt, beiktattam egy terepszemlét is. Így jutottam el egy olyan szakaszra ahol még eddig nem jártam. Pedig azt hittem ilyen nincs is... :D Közben még egy régóta hánykolódó wobblert is találtam, aminek csak új horog kell. Kicsit patinás már, de lehet így a jó. Valaki itt sem aprózza el a dolgokat..12.5 centis. No name.

p1030781.JPG

p1030816.JPGp1030817.JPGp1030820.JPG

 

 Ugorjunk át akkor a Dunára, ahol már egy hónapja nem voltam. Remélem, hogy ezentúl nem csak akkor jutok le, ha a telek környékén ellehetetlenül a peca  :D   Kár lenne, mert ilyen kalandok azért nincsenek a kis folyón, bár hülyeség összevetni is...

Hétfő:

Érkezés 19 órakor. Passzív,szinte egy helyben állós pecára készülve, mert rendesen jött a víz. A közvetlen környékén ennek a helynek nem ismerek másikat, ahol még jó lehetne ilyen vízállásnál. Kóricálni nincs idő és bár felmerül, hogy csatlakozom Zsolthoz, aki 20km-el arrébb nyomja, de csak akkor ha foglalt a hely.  Szerencsére tök üres a pálya. Ennél a víznél már leginkább otthon marad a tömeg, Néhány csónakos spori halad csak el néha, de az sem zavaró. Hajó is szinte nulla. Minden adott hát a jó pecára...

Pár balinos felszíni akcióval telik a szürkület, de valahogy nem tudom megetetni velük és csak egyet sikerül kivenni. Valószínűleg csak az az oka, hogy nem hoztam a finomabb cuccot, fc előkét sem és a 20 as fonott túl sok az akkor még meglepően tiszta vízben. A következő esemény az volt, hogy feltettem egy ősrégi ssr-7 et amit nemrég átfestettem. Nem is fotóztam le mert elég röhejesen néz ki. Mintha egy 5 éves gyerek csinálta volna kb. Az autó javító festékéből maradt metál ezüst. Az lett az alap majd a hasát pirosra fújtam és végül pár lakkréteg. Mivel nem vártam meg a száradási időket, kicsit összeolvadt a festék, a szeme is lefojt és a lakk is száradt vagy 1 hétig mire már nem ragadt :D Mivel volt egy rövid időszak amikor körbe raboltak a kisebb süllők amire nem mozdultam most rá különösebben, de pár dobást azért megeresztettem ezzel a tákolmánnyal, csak úgy  próbaképpen. Mire elsőre bedörgölte egy 40+ os süci... A külső, úgy tűnik tényleg nem minden. :D

 

p1030915.JPGp1030919.JPG

Gyors botcsere ezután és folytattam a nagyobb csalik erőltetését, mert reggel kelés van és nem maradhatok sokáig. Nagyon bíztam a harcsában. Ezen a helyen szinte minden évben összeakadok 1-2 nagyobbal. Annak fényében, hogy legfeljebb 8-10 alkalommal járok ide, elég jó ez az arány. Ugyanakkor itt még egy nagyot sem tudtam kivenni. Nagyon eredményes hely, de nekem nagyon elátkozott is egyben... : )  Telik az idő és egyre több az ivadék vadász kis süllő. Egyik másik oda-oda ver, többnyire láb alatt szinte és nem is komolyan. Egy meg is akad egy pillanatra, de be sem vágok így két fejrázás után lemarad a nagy kampóról. Akkor látom, hogy nem is volt annyira kicsi, csak gyengén nyúlt oda és a 60-200-as rideg bot becsapott. Pont elég lett volna a konyhára... Pár perc múlva már nem kell gondolkodni a kapáson. Az a fajta ami sokáig benne marad még az ember kezében. Nem is adja meg magát könnyen, de a cuccnak nem ellenfél persze. Pár pillanat és már ott integet karnyújtásnyira. Alig érem át a tarkóját, szép vastag darab. A bothoz mérem gyorsan mielőtt visszaengedem így itthon derül csak ki, hogy 63/71.

p1030925.JPGp1030939.JPGp1030936.JPG

Még egy órát adtam neki utána, de semmi így hát tipli.  Eredetileg szerdára terveztem a visszavágót, de annyira jött a víz, hogy féltem nem tudok már mellesben sem beállni a helyre. Így hát újra mentem. Ugyan oda.

Kedd:

Aznapra már rendesen bezavarosodott. Szürkületi érkezést követően a balinok és kis süllők nagyon be voltak indulva. Volt egy rövid periódus amikor nem tudtam hova kapjam a fejem, mert hol egy balin az elvágón, hol süllő a bokrok előtt rabolt. Én azonban tartottam magam a nagyhalas tervhez és nem gyengültem el....egészen 10-ig :D amikor is volt egy második táplálkozási  hulláma a süllőknek. Elő a finomabb pálca és a kis csalik. Szinte rögtön kapás, de nem akad. Pár dobás...megint. Csali csere után ugyan ez...bármit is raktam nekik, mintha nem lenne horog a wobbleren. Nem voltak nagyok igaz, de a 7-8 centis csalikhoz oda kellett volna ragadniuk. Megunva felraktam egy 10 centis keszeg forma wobblert és beküldtem az elvágó mellé. Másodjára húzom, amikor megbicsaklik a bot és elkezdi kitépni a kezemből valami. Emelném de nem enged pedig érzem, hogy még fel sem ocsúdott igazán. Tudtam, hogy bajban leszek nemsokára.....Fordult párat és elindult, majd vele az orsó is amire kicsit ràfogok, de érzem, hogy nem lesz jó mikor megkönnyebbül... szakadt.  A medertörès kikezdte...Negyed órára tettem le a kemény cuccot és tessék, harcsa... Lerogyva mormogok valamit, majd botcsere után csak egy egyen süci akad fel a tenyeres csalira. Sovány vigasz de akkor màr tudtam, hogy másnap is jönni fogok...

p1030951.JPGp1030953.JPG

 Szerda:

Addigra már derékig a vízben kellett állni és a cuccot is csak egy fára lehetett rakni. Nehéz volt horgászni a sok uszadéktól, de azért még volt lehetőség a helyben. A könnyebb cuccot nem is raktam össze véletlenül sem :D Szürkületben spicc alatt vert oda egy szebb süllő, de gyorsan le is verte magát. Pont az útban volt egy bokor, ezért sem reagáltam elég gyorsan.....utána meg semmi. Ennyi jutott erre az estére. Korán el is jöttem mert nyomott el a víz és kényelmetlen volt ellentartani.

Szóval az elképzelés jó volt, a hely is jó volt....az élmény is megvolt, de nem kevés hiányérzetem azért maradt : )

Sziasztok!

p1030960.JPGp1030957.JPGp1030759.JPG

Görbüljön!

Barna

A bejegyzés trackback címe:

https://fishingeverywhere.blog.hu/api/trackback/id/tr9815901736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandita11 2020.06.22. 12:53:13

grat Mester ismét! nem volt egyszerű ez a másfél hónap...

Pinnyédi Pecás 2020.06.22. 17:09:12

Grat! Itt május 1 óta folyamatosan tűnnek el a halak, nem tudom mi van velük, kishalakat sem találom. 1-2 kapás, hébe-hóba 1 hal/peca az áradás sem hozott változást :(

Barnabás.. 2020.06.22. 17:16:47

@bandita11: Köszi! Hogy is szoktad mondani? Ja, igen... "az a szép benne".. :D

Barnabás.. 2020.06.22. 17:33:11

@Pinnyédi Pecás: Sajnálom... akkor csak simán élvezd a kintlétet és ahogy mindig is lenni szokott, egyszer majd megtörik a jég. Vagy váltogasd a vizet és a módszereket, hogy kiderüljön miben van a nagyobb lehetőség...
Köszi amúgy : ) Görbüljön!

fishingeverywhere

Két megszállott pecaőrült-pergetőhorgász. Duna,Tisza,Körös,csatornák, Balaton.

Friss topikok

süti beállítások módosítása