A mellkasig érő csalánban nehéz az előrejutás, pláne mellcsizmában... áradás után elsőként taposni a partot azért mindenképp jó érzés még ha kínlódós és sokat is anyázik közben a pecás. Aki vadvizekre jár, aki ilyen "vadvízbuzi" :D annak ez nem újdonság, de valamit nem lehet megszokni és két hónap kihagyás után vissza is kell rázódni. Közben a vízpartra érek és jobb híján egy hódcsúszdán ereszkedem a vízbe és bár éktelen büdös az egész környéke, ez legalább egy kijárt út a vízbe mászáshoz. Ahogy bent vagyok akkor érzem csak, mennyire hiányzott ez az érzés, csak az ittlét érzése. Kicsit támasztom a parti rézsűt és gyönyörködöm a vízben, közben persze filózom, hogy mi legyen a menetrend, de a vége most is az mint legtöbbször amikor itt vagyok, itt a kis folyón, hogy csak megyek-megyek mert minden bokor, minden bedőlt fa vagy kanyar annyi izgalmas helyet tart, hogy lehetetlen választani közülük. Na meg így a nyári szezon elején nem is érdemes egy helyben leragadni. Ha képbe akar kerülni az ember, hogy ha ívás után beállnak a halak, nagyjából melyik szakaszokat érdemes látogatni később. Ez a folyamat az elhúzódó szórvány ívások miatt most még tart és így persze, hogy az ívóhelyek környékén van a nagyobb halsűrűség. Mégis legtöbbször elkalandozok a reménytelenebb zónákba is, mert a nem várt meglepetés az igazi meglepetés...persze csak akkor ha az ember már letudta a kötelező jó pecáját :D és így felhőtlenül tudja élvezni a kapástalan időszakokat is...  hiába gyarló és esendő vagyok én is :D  Amúgy tegnap reggel szerencsém volt, mert egy ilyen süket szakasz adta be az idei év eddigi legnagyobb domolykóját is, egy teljesre 53-as nagygórét. Két és fél kilométer, két és fél óra, komolyabb kapás nélkül. Már a vége felé jártam a kigondolt szakasznak és ezzel együtt a reggeli etapnak, mikor végre megszánt egy átlag domi. Ettől kicsit erőrekapva mentem végül tovább és nem sokkal ezután egy bedőlt fa ágai közül szedte le egy nagy és látványos burványban tüntette is el a banánt, a nagy domi...

 Ennek a kicsinek bizony nagy szerepe volt azon a reggelen... :)

Péntek este egy másik helyen meg pont az ellenkezője történt, mert szinte az volt a gond, hogy ne fogjak már annyit... :) persze főleg az átlagméret jött, így igazi sokhalas peca kerekedett, amit egy 51-es domi, két rendesebb balin és a végén egy márna koronázott igazi csúcs pecává. A felszínit a balinok ették csak rendesen, a domik most kevésbé ill. inkább az apraja, mert akció rengeteg volt rá. Ezért duzzogva ugyan de egyre többször került más a kapocsba... viszont ennek köszönhetem a marcit is.

  Szombat este volt a legnehezebb a halfogás...  7 felé értem ki és alig dobtam párat, mikor részeg vízitúrázók áradata jelent meg, akik több kontingensben csorogtak lefelé és útjukat úszkáló sörösdobozok szegélyezték. A csapdosást és óbégatást már képzeljétek hozzá... :(   Így némi időkiesést követően végre eljutottam pár akcióig, de valahogy éreztem, hogy a felszíni nem az igazi. Nem lehet ennyi....gondoltam és a legjobb részen újra végig mentem egy minnow-val és erre gyors válaszként egymás után két szép is beugrott. Szürkületben rápróbáltam egy márnás pályára, de nem adta...aztán kiderült miért. Feljebb pár méterrel 9 óra körül ívás kezdődött egy zátonyon. Közelebb ólálkodva márna hátuszonyokat pillantok meg.... hm  akkor ez annyi egyenlőre, gondoltam. És eljöttem...

 Az előző hétvégi 4 peca is hasonló változékonyságban telt. Kicsit nehezebb volt, mert a délutáni viharos szelek telerakták a vizet mindennel, így főleg a reggelek működtek..  ill. azokat erőltettem jobban. Rengeteg akció volt mind a két nap, javarészt átlag domik jöttek. Volt viszont pár izgalmas fogás mint pl. egy igen szép domi, csuka, balinok, márnák....ebből az egyik nagy csata volt, mert bement a padmalyba és majdnem elvesztettem. Első pecaként a tilalom után, igazán parádésnak éreztem. A részleteket már nem tudnám felidézni, de nézzétek a képválogatást...

Görbüljön nektek is!

Barna