Másfél óra van már csak sötétedésig, így kicsit kilépve ballagok a parti ösvényen. Épp csak annyira, hogy haladós legyen, de még ne zavarjam meg a vízpart és az erdő csendjét. Ami befogad és kicsit eggyé válhatok vele. Legalább is ezt az illúziót kelti bennem, aminél többet nem is várhatok. Hálából pedig a természet megajándékoz néhány értékes pillanattal, miket kis szerencsével néha lencsevégre is kaphatok..

A helyhez közel érve lassítok a lépteken és meg-meg állva már a vizet is kémlelem. Próbálok az utazás és a hétköznap nyüzsgéséből kizökkenni, átszellemülni amennyire csak lehet. Amúgy, a márnák miatt jöttem el idáig, mert a domis pecák nekem elég nehézkesek mostanában. Pont ami a lényege számomra, az a haladós, sok kapásos, pörgős, mégis óvatosan cserkelős buli.... alig adja. Műteni kell a helyeket minden halért, kevés is van és így azok sem mohók. Mondjuk ennek köszönhetően találtam ezt a márna csordát is, amik azóta is stabilan itt tartózkodnak...  Volt, hogy csak megnéztem őket amikor tisztább volt a víz. Hol mozognak, merre tartózkodnak legtöbbet, hogy egy-egy reggeli vagy épp esti etapon élesben is rájuk menjek. Persze csak módjával, mert nem az a cél, hogy gyorsan minél többet, aztán meg keseregjek, hogy eltűntek,  hanem pont fordítva, minél kevesebbet zaklatva őket csak 1-1 halat egyszerre, de hosszabb távon tudjam élvezni a horgászatukat. Mivel itt senki nem horgászik komolyabban...

 Az első alkalommal csak wobbler volt nálam, de valahogy ezen a helyen ahogy mostanra kiderült nem tudom megetetni velük. Csak követik, kiúsznak vele akár 4-5 métert is a mederből és amikor meglátnak spuri vissza. Így is találtam rájuk, hogy gázolva szórtam a túloldalt mikor a csalit követő árnyékra lettem figyelmes. Az opálos vízben csak sejtettem, hogy mi az. Utána egy darabig semmi, majd némi szünet és wobbler csere után, újra megismétlődik a jelenet... majd újra és újra..  pár csali csere és némi (sok-sok) türelem árán halálra műtve a helyet, kiderült, hogy márnák tanyáznak a sodorvonal alatt egy gödörben. Onnan kijárnak egy sekély, köves pályára legelészni amikor azt nem süti a nap...

 Másodjára szerettem bele a helybe úgy igazán. Mert ahogy állok a folyó közepén várva kicsit, hogy a halak húzódjanak közelebb, egyszer csak egy nagy márna fej bukkan ki a vízből. Nem csak bukott egy gyorsat, hanem 2-3mp-ig tolta maga előtt a vizet úgy, hogy a szeme víz felett volt, majd lebukott. Mindezt előttem 4-5 méterre és persze tudom, hogy nem... de mintha jól megnézett volna magának.. :)  Ekkor még fel-fel kerültek wobblerek, de később inkább a jiges pecákban hittem... A nagyot csak egyszer tudtam megakasztani. Messze alulméretezettnek éreztem a 3-15 gr-os botot és a 10-es zsinórt ehhez 4 kiló körüli behemóthoz ezen a pályán, ahol bizony van néhány bedőlt fa és nagy kövek is a vízben. Sajnos a csata végére az egyik ilyen nagy szikla tette rá a pontot...  A kisebb-nagyobb tesóiból azért kijött néhány, ami bőven kárpótolt... a közben megejtett Tiszai ill. Dunai betliért is. : )

 Egyik alkalommal amikor megint rájuk néztem pont egy vidra túrta szét a túloldali padmalyt és az egyik megriadt márna még a lábamnak is nekiugrott. Na ... gondoltam, hogy a mai pecának lőttek ezen a helyen és már pont akasztottam volna a banánt a kapocsba a domi téma miatt, mikor a sekély oldali köves részen, villanásra lettem figyelmes.  Több sem kellett és oda pöccintettem a kis plasztikot hátha... ami ahogy elé sodródott egy burványban tűnt is el egy komoly bajuszos pofában. Majd indult a móka...  micsoda pár perc volt! :D 

Mindezek után még a domi is összejött, szóval igazán elégedett lehettem. Főleg úgy, hogy most minden halat meg kell becsüljek mert elég sokat kell menni pár kapásért. Mégsem tudok elszakadni onnan és már talán nem is fogok mert lehet, hogy a részévé váltam...részévé a kertek alatti kis ösvénynek, a víznek, a vidéknek...

Olyan jó kis záró mondat lett, hogy itt be is fejezném. :D  Nézzünk a végén egy kis képválogatást... javarészt szeptemberből...

Sziasztok!

 Görbüljön!!

Barna