Az előző bejegyzésben ott hagytam abba a dunai sztorit, hogy hideg volt még a víz, meg a levegő is. Így az első  harcsára hangolt próbálkozás után, inkább várok legalább még egy hetet...Közben inkább Tisza-tó.  Na, az egy hétből 10 nap lett mire jött végre az igazi melegedés. Ráadásul pezsdülés volt és záporokat, zivatarokat is mondtak délutánra, estére.... ez április végén május elején kihagyhatatlan, szóval mindenképp menni kellett.Amúgy ilyen kis vizes tavaszokon általában csak kínlódom a Dunán. Alig van pár helyem ami jó lehet harcsára, így sokat nem kellett bajlódni a helyválasztással. Irány az egy halas pálya...   ezt a nevet asszem akkor kapta mikor egy hosszú kihagyás után, valahol 2011-12 környékén újra elkezdtem rájárni és így májusban gyakran adott jó halakat. Főleg süllőt és szinte mindig egyet, pedig elég nagy szakaszt lehet meghorgászni. Persze ennek leginkább csak az az oka, hogy főleg estére mentem így a balin már csak ritkán játszott és egy rendesebb hal után meg eljöttem... :D 

Ezen az estén máshogy alakult.

Nagy kerülőt téve mentem a vízig, hogy megnézzem a környék gévafáit. Hátha betudom gyűjteni az első tavaszi adagot, de csak az egyik fán jött elő amit ismerek és azt is levágta már valaki. Az ösvény mellett van, szóval benne volt a pakliban...   Kiérve már keményen szürkül és ezerrel rajzik a tegzes, nem is húzom az időt, szerelek, fel a wobbler és hajrá. Pár rövid dobással megnézem, hogy nincs-e hal a láb előtt a kő mellett, nehogy elriasszam vagy rálépjek.. (egyszer volt ilyen...komolyan :D ) ...mikor belépek combig, majd megkeresem az ideális szöget és kényelmes követ amin akár órákat is lehet állni. Ahogy megvan... kicsit várok. Kell pár perc az átszellemülésre miközben a nem is olyan csendesen hömpölygő víz, és az ártéri erdő illata, látványa,  átjárja testem-lelkem...  Úszik némi barka meg szösz, de nem vészes... viszont olyan brutál tegzes rajzás lesz, hogy nyakig kell húzzam a polár cipzárját, és az ujját is feltűröm inkább, hogy ne tudjanak bemászni alá.

Közben túl vagyok már az első néhány dobáson amit nem érzek annyira jónak, vagy csak berozsdásodtam... de minden esetre egy másik wobblert rakok fel, és miután ezzel is ugyan az a helyzet, beljebb lépek eggyel. Kényelmetlenebb ugyan, de már nem akarok tovább fészkelődni, nehogy leomoljon vagy megbillenjen a kőrakás alattam. Közben a wobbler pár méterre kóválygott a limányban és már nem tudtam pontosan hol is járhat. Ekkor felemeltem a spiccet, hogy felnézzem hol is van mikor szinte vízfelszínről, hangos buffanással leszedte valaki. Meglepetésemben persze majd beszartam, de azért kapaszkodtam is a botba keményen és az első nagyobb emelésre már ütötte is a felszínt farkával a haresz... majd egy bokor miatt nem tudtam még egyet emelni rajta, így el kellett engedni kicsit amíg 2-3 méterrel lejjebb botladozva már egy másik szögből újra nekifeszülve vissza is parancsoltam a sodrásból limányba. Pár levezető kör még láb előtt és már markoltam is az idei első dunai hareszom.  Kerestem egy füvesebb részt ahol le tudtam mérni és miközben csináltam pár képet, be- bevillant a vaku mellett némi harcsa paprikás képe is....  de mint annyiszor, most is túl sokáig nézegettem és amikor azokba a pici gomb szemekbe néztem.... végem lett :D  Ment vissza....  lesz gomba paprikás :D  Amúgy teljes hosszra 118cm olyan 12-es forma...

Itt már elég jól voltam és akár be is fejezhettem volna, de mivel még éppen, hogy csak besötétedett na meg reggel sem kel korán kelni, úgy voltam vele, hogy kis pihentetés után párat még dobok, majd megnézek egy másik helyet a közelben.Kb fél óra elteltével dobtam újra az elsőt,... majd valahol az 5.-6. dobás után agyonvágta valami a vízközt járó csalit. Mivel előttem nagy kövek vannak a vízben, magasra tartott bottal szoktam keményen megtartani ha bírja a cucc, ha nem akkor nyitni kell a féken és marad a remény, hogy nem szakad. Szinte rögtön fel is jött, majd csapott párat a hatalmas fehér test és utána fejrázásoktól visszhangzott a környék....  hát...  a hideg kiráz még most is ahogy vissza gondolok :) a wobbler keresztben a pofájában. Ha akartam sem tudott volna leakadni...  Merítő nem volt nálam, így talán harmadjára tudtam a kopoltyú alá nyúlni. Kivettem a wobblert úgy, hogy félig még a vízben volt és csak ezután emeltem ki két kézzel. Egyszerűen túl nehéznek éreztem ahhoz, hogy csak a kopoltyúnál ráemeljek a nagy süllőre.

Önkioldóval egy gyors kép ami elég szar lett mert azon túl, hogy tök homály...legalább a méreteit sem adja vissza :D amit mivel persze centi nem volt nálam... egy kéznél lévő uszadékra felkarcoltam és utána mértem csak a bothoz. Amit akkor csak sejtettem itthon derült ki, mert a bruttó 95 centiével az elmúlt évek legnagyobb süllőjét tartottam a kezemben...

A rövid csata végén inkább csak sokkot kapott, nem fáradt ki. Így amikor a vízbe raktam rögtön menni akart...hiába próbáltam tartani a farkánál fogva és még egy fotót lőni róla, vagy a visszaengedést megörökíteni, azt már nem várta meg, hogy elővegyem a gépet. Kitépte magát a kezem közül...

A másik helyet hagyva, inkább üldögéltem kicsit a folyót nézegetve majd eljöttem. Úgy voltam vele, hogy majd másnap vagy harmadnap visszajövök és akkor azt is megvallatom... így is történt, de az már egy következő történet része lesz. Mert úgy alakult közben... hogy rövidesen újra gép elé kell ülnöm ......  : )

Görbüljön!

Barna