fishingeverywhere

Ismét Barna, mert én csak tökölődöm, nem írtam még meg az elmúlt két pecát. Az ajánlóm csak annyi ehhez az íráshoz: egyszerre voltunk kint hétfőn este és másnap reggel telefonon értekeztünk, én nagy hévvel mesélem traumatikus esti élményeimet, (mert volt, még ha nem is lett happy end) majd mikor a végére értem és megkérdeztem hogy és Neked? Na akkor Barna elkezdte sorolni mit fogott... :D

Kilenc nap kihagyás után, végre kijutottam. :) Az első igazi forró nyári nap végén,  naplemente előtt egy órával tettem le a kocsit a töltésnél. Ahogy elindultam az erdei úton és az árnyékba értem, már tudtam, hogy ez nem tréfa dolog. Számba vettem a nálam lévő szúnyogriasztó mennyiségét és visszamentem még egy flakonért. :) Úgy 4 évvel ezelőtt még rendes, murvával szórt út vezetett itt, majdnem a dunapartig. Azután jöttek a favágók és csak a pusztulat maradt. Az ártéri ligeterdő helyén, ma már csak leginkább bozót, és növendék nyárfák keveréke található. Az út azóta járhatatlan és lassan el is tűnik a növényzetben.

Ezeken a dolgokon gondolkoztam, miközben haladtam egyre beljebb, és a szúnyogfelhőben csak orron át lélegezve próbáltam a megfelelő oxigén mennyiséghez jutni. :)  Az út utolsó párszáz métere már gyorsan elszaladt. Előjöttek bennem az emlékek, a sok szép hal amit ezen a helyen fogtam és mikor a vadcsapás utolsó dagonyája után szétnyílt előttem a csalánfüggöny és megláttam a ruganyt, már csak a mély elégedettség volt bennem.
Kerestem egy alkalmas követ amin pihenhetnék egy kicsit, de egy balin a kövek mellett munkára késztetett.  Átkötöttem a finomabb botot és dobtam. Első csalinak igen, de a másodiknak már nem tudott ellenállni a másfeles baller.

Pár perc múlva egy növendék balin vert oda kétszer és ragadt a csalira szegény.  Közben egyre több lett a rablás. Kapás itt, kapás ott, de nem akadtak meg. Ahogy fogyott a fény, azért sikerült még két átlag balint fognom. Örültem már ennek is. Nem jöttem hiába, és a szép este már így még szebb lett.  A szürkületi csend nem biztatott sok jóval.  De ahogy besötétedett, már pukkant a süllő az öbölben, a lábam előtt meg rebbent a sneci. Leginkább a csalitól riadoztak, de amikor a wobbler mögött két méterrel is ugrottak, akkor már izgatott voltam.

A következő dobások valamelyikébe bele is ütött egy embereset. Amolyan nagy süllőset, és utána meg olyan erővel küzdött, hogy teljesen le voltam döbbenve.  Még egy gallyba is belement, de szerencsére nem akadt fel. Pár métert elmentem a  fárasztás hevében, mire végre kivettem.  Még a horogtól sem szabadítottam meg, mikor már újból rablás volt az előbbi kapás helyétől néhány méterre. Nehezen de megálltam, hogy már ne dobjak. Mentem inkább, mert reggel kelni kell és egyébként is, nem vagyok telhetetlen.... :)   a sötétben meg elég durva a visszaút.  Kis időbe még az is beletelik...

Barna