Időrendben megint nem ez jönne, de ha az élet felülírja, hát felülírja... :D A csukamánia teljesen elhatalmasodott rajtam, szóval gondoltam egy nagyot, kajakot feltettem a kocsira és irány a Szigetköz! Tavasszal már jártam arra, de nem volt egy sikeres túra, inkább terepszemlének mondanám. Persze most megint belenyúltam, mert az utolsó napon már teljesen bezavarosodott az ágrendszer és a második napon is mire elkezdtem csukázni már keresni kellett a tisztább részeket.

A terv az volt, hogy szürkületben még útban a Szigetköz felé megállok az élőn egyet balinozni, süllőzni. Majdnem jó terv volt, ott állt a hal, de hat rávágás és két lemaradt hal után úgy döntöttem szórakozzatok inkább a felmenőitekkel és elindultam mégis a Szigetközbe. Ez mint utólag kiderült a legjobb döntés volt, amit hozhattam. :D Már vastagon az éjszakában értem oda. Barnával közben egyeztettünk és az Ő régebbi tapasztalataira, illetve a Google mapsre támaszkodva ki is szúrtam egy helyet magamnak. Gondoltam ha már itt vagyok, akkor rápróbálok a süllőre. Éjszaka teljesen ismeretlen területen botorkálni nem épp leányálom, de nagynehezen megtaláltam a vizet. :D Itt már gond nem lehet, ha a víz felé dobálok, talán még halat is fogok. Ami fogadott viszont minden képzeletet felülmúlt! Úgy hemzsegett a sneci, mintha ívtak volna és bizony ez odavonzotta a rablókat is. Itt is-ott is spricceltek a snecik és burványlások jelezték, hogy vámolja őket vmi rendesen. Persze amilyen a formám ez kb. még 5 percig tartott, aztán eltűntek a rablók. Pont a végére értem oda. A snecik azonban maradtak, így a remény is, hogy talán még vmi kiáll rájuk. Vagy egy órát dobáltam teljesen eseménytelenül folyamatosan cserélgetve a csalikat, amikor egy húzósabb részen, éppen kivétel előtt valami leverte a 10 centis salmot. Piros fény fel, nézem: végre egy szebb süllő! Hm. De ez nem az. Csak veri magát folyamatosan a felszínen. Akkor balin. De balin sem. Áááá! Megvan! Végre fogtam megint pergetve márnát. Jó két perc felszíni tusakodás után kivettem és rányomtam a lámpát. Hát! Nehéz szavakba önteni, hogy mit éreztem... :D Akkor kezdett el igazán remegni a kezem. Talán jobb is, hogy nem láttam mit fárasztok, mert akkor tutira elmegy. :D

- Most elárulok egy titkot Barnáról. Sosem szoktam senki fogására irigykedni, mert úgy vagyok vele, hogy az ÉN halamat úgysem foghatja ki senki. Az ott úszkál valahol és rám vár. :D De bevallom egy dolog miatt mindig irigy voltam rá. Mégpedig azért, mert ő már fogott a Dunán galócát. Gondolom most már mindenki számára egyértelmű, mi verte le a csalit... Szóval az a fura helyzet állt elő, hogy ketten írjuk a blogot és mindkettőnknek megadatott az egyszer az életben momentum. :D 

Dunai galóca! Ha lett volna értelme biztos rajta lett volna a bakancslistámon, de esélyét sem láttam rá, hogy valaha fogjak akár egy darabot is. Most meg egy pillanat alatt le is került róla... :D  Pár képet lőttem, aztán óvatosan visszaengedtem. Utána kellett vagy 15 perc, mire rendeztem magam annyira, hogy újra horgászni tudjak. Fura érzés, amikor valami olyasmi történik, ami jó eséllyel soha többet nem fog. Tényleg csak néhány ilyen pillanat van az életedben, szóval próbáltam minden másodpercet jól elraktározni.

Innen már végtelenül laza két nap következett. Írhatnék hosszan róla, hogy mennyire nem találtam és mennyire nem evett a hal másnap. Hogy mennyit eveztem és dobáltam, mire két rávágást kicsikartam és egy vézna csukácska kijött. Hogy a hajnalban süllőre kinézett hely, sötétedésben be is adta menetrendszerűen a szép 55-ös süllőt. Hogy másnapra zavaros, rohanó víz fogadott, ezért összepakoltam és hazafelé egy Duna holtágon nagyon jó kis jerk peca kerekedett, ahol 4 pofás csukát fogtam 12-es sliderrel és baby busterrel. Nagyon tanulságos peca volt, miből szerintem sokat fogok még profitálni a későbbiekben, de egyszerűen most ez sem érdekel, mert a két nap igazából az első este lezárult, onnan már minden csak bónusz volt. Azt hiszem ez a rövid túra örökre emlékezetes marad. ;)

Hasonló jókat!