fishingeverywhere

Fish come in three sizes: small, medium and the one that got away

Levélhullás idején...
A wtd végnapjai...

Kivételesen két egymást követő hétvégén is lent voltam a telken. Na nem a sok feladat és a ház körüli munkák miatt, pedig az is lenne bőven, de az ugye megvár (sajnos). A remek őszi időjárás viszont gyorsan elillan, ha nem vagyunk résen....  Igyekeztem a felszíni peca végnapjait kiélvezni amennyire csak lehet és ha sokkal nehezebb is ( az első fagyok óta főleg) így fogni mint nyáron, de látványos kapásokban és élményekben semmiképp nem volt hiány most sem.

20191013_153556b.jpg

A múlthéten kezdődött melegedés, az első hétvégén nem igazán hozta a várt eredményt. Már nem emlékszem pontosan, de a két reggeli és egy délutáni körön bizony nagyon kevés megakasztott halat sikerült összehozni, pedig a Dunát is útba ejtettem. A halak jórészt ugyanott voltak ahol korábban, de legtöbbször kapásig sem jutottam velük. A balinok pedig látványosan elkerültek valamiért. A tiszta vízben jól lehetett látni, ahogy rámozdultak, meg-megnézték maguknak, de nem volt folytatás. Csalicsere után vagy semmi, vagy azt is max. megbökték. Mondjuk az is igaz, hogy mostanra elégé beszűkült, csali arzenálnak semmiképp nem nevezhető mennyiségű wobbler van nálam. Ezen lehet, hogy érdemes változtatni a jövőben. Mutatóban azért sikerült néhány halacskát, köztük egy szép domolykót ( első 2 kép) lencsevégre kapni, ami még mindig egy gagyi telefonos, ezért előre elnézést kérek.... : )  Az arasznyi domolykó áradatot most sem fotóztam ami idén, szerintem kimagasló...

20191013_155709.jpg20191013_155643.jpg

20191013_174750.jpg

20191012_093045.jpg

20191012_183444.jpg

20191011_193617.jpg

20191013_151503.jpg

A mostani hétvégét viszont még nagyobb reményekkel vártam. A vízhőfok megindult felfelé és ezenfelül akvárium tisztaságú is, már ami az áttetszőségét illeti. Péntek délután sikerült korán leérni, így az egyéb "komoly" teendők, mint pl. a Harlekinkatica invázió megszüntetése porszívóval, vagy hogyan kergessünk vakondot és egyéb rágcsálót című előadások után a lényegre is jutott röpke két óra sötétedésig.... :D

A vízhez érve amint megláttam, hogy mennyi levél úszik rajta, majdnem visszafordultam....persze ilyen könnyen nem szoktam feladni és egy másik szakaszra mentem át. Ahol kanyarok, zátonyok és bedőlt fák között ide-oda cikázó sodorvonal miatt, volt elég tiszta megdobható felület. Persze ez is csak pár tekerésnyi, vagy 1-2 méter  többnyire, így a hosszan lekövető érdeklődőket, ami elég sok akad, ki is lehetett húzni a listáról. A levélhullás és a hideg víz miatt, vagy nem tudom de a beesőre már nincs kapás. Mindezek ellenére voltak jó akciók, ami javarészt kis domik, de akadt köztük néhány szebb is. Sőt jut eszembe... rögtön az elején, az első beállók egyikében jött egy nagyon szép f.tőig mért 44 centis, ami meg is alapozta a pecás hangulatát erre az estére... :D

img_20191018_160329.jpgimg_20191018_201655.jpg

 Utána egy óra is elment azzal, hogy egy nagy halsűrűségű részen a sok kicsi között volt néhány olyan átlagos domi, amiket ugyan izgatott a csali, és elég látványosan támadták a wtd-t, de valahogy mégsem álltak kötélnek ill. kettő is leakadt, ezért tovább mentem. Rövidesen egy lassú részhez érve, ahol szinte mindig lakik jobb hal. Most azonban egy kisebb tanyázott a nagyok helyén és már majdnem el is mentem, mikor a levél folyam túloldalán a sekély, tényleg sekély talán 20 centis vízben tolóhullámra lettem figyelmes.  Ez az amit úgy szeretek....és gyorsan elé is dobtam, hát lebombázta rendesen...és uhh...de szép, végre itt a giga domi...ja, neeem  csak egy csuka.... :D Mondjuk elég szép, alig fért a kis merítőbe....úgy kettes lehetett.

img_20191018_170736.jpgimg_20191018_170916.jpg

A sötétedést megelőző bő fél óra tök süket lett, ami mostanában rendszeresnek mondható, de így is megelégedéssel nyugtáztam a napot. Az autóhoz sétálva még két fiatal szarvasbikát is megleptem, a csillapodni sem akaró szélnek köszönhetően. Amik oly könnyedén vették a sűrű szedres akadályt és három-négy szökelléssel vágtak át a folyón, hogy azt igazán megirigyeltem... én, meg mint egy lassú göthös mackó...  :D

Ekkor még nem gondoltam, hogy a hétvégi halas képek itt véget is érnek. Főleg, hogy milyen halakat akasztottam és szalasztottam el másnap. Sajnos reggel helyett csak délután mentem ki, ami igen rossz döntés volt, mert a szél még erősebben fújt és nagyon kínlódtam a levél miatt. Ennek ellenére brutál akciók voltak, még ha nem is sok de szép halakat is láttam. Megkockáztatom, hogy az egyik az az 50 feletti volt amivel már egyszer találkoztam, ugyan azon a helyen de akkor csak lekövette a zavarosban majdnem a lábamig. Most is abban a fában lapult, ami megmozdult ahogy elstartolt a csalira majd tompa, nagy burványban le is szedte...Ciripelt az orsó ahogy elúszott előttem, én meg húztam ahogy a padmalyba vette az irányt....ekkor akadt le. Csak idő kérdése és egyszer összejön....   Na másnap már nem voltam rest, és korán keltem.  Vesszőfutásom a szombatihoz képest csak fokozódott, mert ennyi kapás és akció, nyár közepe óta nem volt. Ennyi leakadt halam itt meg még szerintem soha....  10 körül kezdett hullani a levél, addig alsó hangon is legalább 20-25 rávágás volt, de 1-2mp-nél egy sem volt tovább a horgon. Csali csere sem segített. Pedig jó halak is voltak de, hogy mi lehet a gond? Nem tudom... várok egy kisebb wtd-t hátha az jó lesz az ilyen esetekre...

 

 

Sziasztok!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishingeverywhere.blog.hu/api/trackback/id/tr7615241048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mosoni Horgász 2019.10.23. 11:45:17

A falevél, amely a vízoszlop teljes magasságaban jelen van, itt is gondot okoz. A belső kanyarívek, melyek azért általában sekélyebbek, adhatnak ittnis halat, de nehéz feladat horogra kapni őket nálunk is most....

fishingeverywhere

Két megszállott pecaőrült-pergetőhorgász. Duna,Tisza,Körös,csatornák, Balaton.

Friss topikok

süti beállítások módosítása