fishingeverywhere

Fish come in three sizes: small, medium and the one that got away

Hazudós harcsa és a kacsakergető bakcsó...
Na meg újra támad a barna lé...

  Várjunk csak...valamit összekutyultam rendesen :D A harcsa nem hazudik a bakcsó meg nem szokott kacsákat kergetni szerintem. Viszont olyat már hallottam, hogy a harcsa kacsára pályázik, méghozzá a nagyobbak. A minap meg is bizonyosodhattunk erről. Nagypéntek előtt 2 nappal, újfent lenéztünk arra a holtágra ahol néha megfordulunk ilyentájt. A nagy nádasai padmalyaiban lapuló, vélhetően igen nagy számú harcsái miatt. Néha kimozdítja onnan őket ez-az. Egyik ilyen a keszeg ívás. Amihez igazán jókor kell jó helyen lenni, műcsalis pecánál meg főleg ami most sem jött össze. Viszont láttunk néhány, de legalább egy igen érdekes dolgot. És hogyan jön ide a bakcsó aki ráadásul hazudik is? Hát csak úgy, hogy amikor délután vízre raktuk a kenut, pár evezőcsapás után Kinga már ki is szúrta őket, ahogy a legtutibb rész fáin gubbasztanak. Ekkor annyira megörültem, hogy ki is jelentettem a bakcsó nem hazudik, itt lesznek azok az ívó bodrik is valahol... persze, nem így lett. Tök süket volt ezen a részen a parti gyökérzet egész délután és este is. Hogy mire is vártak ott, csak a jó ég tudja minden esetre nagyot csalódtam bennük... Na, de térjünk vissza a harcsa vs kacsa vonalra.  A bakcsóktól távol, a holtág egy csendes szegletében végül találtunk némi ívást a nádbabákon túl, mélyen a nádasban. Néha megvillant egy-egy nagyobb testű dévér és a nádas mögötti partoldalon lévő fák tövénél kisebb locsogás, bodorkákra enged következtetni. Sajnos meghorgászhatatlan helyen, így leginkább csak nézelődtünk és hallgatóztunk. Egyszer egy elég komoly tolóhullám kijött a nádból és elúszott előttünk, de nem sikerült rendesen megdobni, mert épp megfordított a feltámadó szél. Letéve a súlyt, egy ideje szórom már a nád öblöket, mikor is egyszerre bent a nád takarásában egy marha nagy harcsás buffanás dörren. Ezzel egyidőben egy kacsa kezd éktelen kiáltozásba, majd futni kezd a vízen. Mikor is újra elpuffan az a vákumos hang, ekkor már nem láttuk a történéseket, csak a nád mozgását de onnan felszállt egy kacsa, vélhetően ugyan az. Az események keltette hullámokon finoman ringatózva, élénken próbáltam kommentálni Kingának a történteket...  élmény volt.

p1030008.JPGp1030010.JPGp1030013.JPGp1020997.JPG

Később ingázva a bakcsós és a harcsás hely között, nem volt említésre méltó esemény. Vagy várjunk csak, de igen. Múltkor ahogy előadtam, hogy milyen ritkán szoktam akaratlanul süllőt fogni pláne tilalomban, hát támolygóval újra összejött. Az az egy megfogott halam is tilalmasra sikeredett ezen a délután... egy horpadt hasú szűk kettes forma, hátán egy darabosabb fajtársa fognyomával. Azért lassan már szégyelhetném magam :D

p1030019.JPGp1030023.JPGimg_20200319_172638.jpg

A húsvéti hosszú hétvége persze újra a telken talált minket. Kezdünk telek függők lenni. Pedig annak idején úgy gondoltam ha havonta 1 hétvégére lenézünk az már jó lesz, e-helyett mára ott tartunk, hogy legszívesebben  leköltöznénk  :D   Nem is csoda...

p1020923.JPGp1020955.JPGp1030160.JPGp1030083.JPGp1020978.JPGp1020979.JPGp1020949.JPGp1030126.JPGp1030124.JPGp1020957.JPGp1030165.JPGp1030067.JPGp1030030.JPG

 

Persze peca is volt, de sajnos vasárnapra csúnyán bebarnult a víz. Pénteken és szombaton is kezdett a híg  trágyalére hasonlítani, de nem csak a vízfenékre tapadt barna alga miatt, hanem a víz is frankón kóla színű. Mint ahogy tavaly is szembesültünk ezzel, ebben az időszakban. Később úgy-ahogy csökkent ez a jelenség, de több hullámban egész évben érzékelhető volt ilyen-olyan szennyezés. Csak remélni tudom, hogy nem teszik tönkre teljesen ezt a kis folyót a jövőben...  Mindenesetre gyenge lendülettel futunk neki az idei szezonnak. Kezdve a híradásokból hallott Szlovák biogázüzem állítólag idáig el nem jutó, kiszabadult szennyétől, minek ellenére kanapé méretű habok úsztak akkortájt, az enyhe tél abnormális mindent elsöprő 3-4 árhullámán át, a még most is lezárt tölgyesi hallépcsőn keresztül sok minden dolgozik a terület élővilága-halai ellen. De amire nincs ráhatásunk azon sokat nem érdemes bosszankodni mondják és talán így is van... 

A domikat valahogy nem találtam, töredéke lehet most ezen a szakaszon. Remélem, hogy a tilalom elmúltával azért birtokba veszik ezeket a részeket újra. Viszont van most márna és paduc, ez utóbbi még javában ívik pedig azt hittem, hogy mostanra túl lesz rajta. A kis plasztik rák utánzatra is odaragadt egy, amiből szinte spriccelt a tej és olyan ívási színekben pompázott, hogy bármely trópusi rokona megirigyelte volna... így, ezt a részt is kerülni kellett ezután.

p1030091.JPGp1030090.JPGp1030078.JPGp1030079.JPG

A domizásnak szánt reggel csak egy domit adott és leginkább a mohó balinok kerülgetésével telt, így végképp valami mást kellett csinálni. Pénteken reggel egy másik részen látott márnák, amik akkor nem adták könnyen magukat mert csak egy-két kapást tudtam kicsikarni, újból előtérbe kerültek. Délután még erősítést is kaptam a telekszomszéd srác személyében, így közös erővel meneteltünk újra csatába. Ő feederrel és csontival én pedig wobblerrel meg gumis megoldásokkal próbálkoztam. A feederezést nagyban nehezítette a géb és küsz invázió, ami mostanra eléggé kezd elhatalmasodni. A csontit lassan el kell felejteni és a darabosabb, kemény csalikra cserélni. Ennek ellenére az első komolyabb kapás az övé volt. A finom cuccal jó kis mókában volt része és sikeresen terelte szákba, tavi pecásként élete első csodaszép márnáját. 

img_1326.jpg

Nekem nem sokkal ezután volt két csukló csavaró kapásom is, de nem akadtak meg. Miután wobblerre cserélve a plasztikot sikerült a jó helyen tovább megtartani, nekem is összejött végre egy bajszos torpedó...

p1030049.JPGp1030051.JPG

Másnap délután már elég tudatosan mentem a címre. Érdekes módon hiába próbáltam kicsit korábban horogra csalni őket, megint abban a viszonylag szűk időtartományban voltak kapások mint előző nap. Pedig az ottlétük egyértelmű volt. A szürkület és az azt megelőző 1-1.5 óra volt a kajaidejük. 5 erőszakos kapásból végül 3 akadt meg, amiből sajnos egy sikeresen bújt a kövek közé így elszakítva a 25-ös fc. előkét távozott a wobbleremmel, miután inkább a kis gumirákot erőltettem. Több-kevesebb sikerrel...

p1030100.JPGp1030106.JPGp1030107.JPGp1030112.JPGp1030115.JPGp1030119.JPG

Az a barna lé, másnap tetőzött azokon a napokon a legjobban, amennyire láttam és bár a halak ott voltak, de már nem a megszokott sodorvonal és környékén, hanem a széleken lévő langóban..kapást kicsikarni sem lehetett többet... így, nem is erőltettem utána. Ez van...de jön az eső talán, és kisöpri ezt a mocskot az elkövetkező hetekben remélem. Addig is sokasodjanak békében!  :-)

p1030152.JPG

Sziasztok!

Barna

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishingeverywhere.blog.hu/api/trackback/id/tr7115613322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandita11 2020.04.17. 19:49:16

Gratulálok Barna! Mindig kihozod a legtöbbet a pecakbol.

Pinnyédi Pecás 2020.04.18. 20:06:44

Néha eljövök ide, elolvasok 4-5 bejegyzést egyszerre és rájövök milyen marha keveset hozok ki a pecából a lehetőségeimhez képest :D Viszont rendszerint nagy elhatározások is követik a ledöbbenést, szóval köszönjük nektek és le a kalappal ;)

Barnabás.. 2020.04.19. 13:10:11

@bandita11: Igyekszem, de szeretek is a biztosabbra menni.... az meg a gyengék fegyvere :D :D

Barnabás.. 2020.04.19. 13:15:26

@Pinnyédi Pecás: Nagyon köszi! Ha így látod, akkor blog célba ért azt hiszem... :D

Mosoni Horgász 2020.04.20. 14:46:43

Elképesztő!
Annyi minden a fejembe van, csak időm nincs irni. Míg sokan Home Office-ban vannak, en kétféleképpen dolgozom. Agyba, meg főbe...

De tudom, ha 10-15 percet kapok is ajándékba, azt itt nálatok tudom az egyik legértékesebb olvasnivalóra váltani!

Köszönöm az élményt!
Mert átjött!!!!!

Barnabás.. 2020.04.21. 20:39:31

@Mosoni Horgász: Nagy öröm, hogy így érzed! Kellemes kikapcsolódást kívánunk! : )

fishingeverywhere

Két megszállott pecaőrült-pergetőhorgász. Duna,Tisza,Körös,csatornák, Balaton.

Friss topikok

süti beállítások módosítása