A cím lehet kicsit fura, de a végére ígérem lesz értelme. Kicsit több, mint egy hónap az előző bejegyzés óta és pár pecán ismét túl vagyok. Nem panaszkodhatom, ugyan az igazán nagyok elkerültek, de nagyon szép balinokat, csukákat fogtam, illetve végre jött egy jobb süllő és megfogtam az egyéni rekord domimat is. Amit az előző bejegyzés végén írtam a terveimről, annak egy része megvalósult. Jártam a Balatonon egyszer, csatiztam is, egy napot a Szigetközben is voltam, domit is fogtam, mégha nem is célzottan. A Tisza-tó lenne még hátra, amit igyekszem is mihamarabb beiktatni mivel a Duna a változatosság kedvéért ismét árad. Pont mikor végre fogtam egy jobb süllőt... De az idei év ilyen, ezt el kell fogadnunk.

A Dunán kezdtem szeptember végén. Az este végre egy kicsit jobb, 50 centi körüli süllővel indult, de utána csak az óvoda ismét. Két kisebb jött még ki. Mentem volna már, de vmi miatt kitartottam. Annyira süketek idén az éjszakák, hogy nem is tudom miért maradtam... De megérte! 3/4 11 kor valami végre ledurrantotta a csalit, amit az első rúgások után balinnak hittem. Volt is nagy csodálkozás, mikor felfeküdt a nagy domolykó. Végre volt nálam szák, így gyorsan ki is tudtam venni a tavaszinál jóval kisebb, de így is egyéni rekordomat jelentő, teljes hosszra 52 centis domit. Nagyon örültem, idén szinte nem is domiztam és így sikerült két hatalmasat is akasztanom, amiből az egyik hála az égnek ki is jött. Nem maradtam tovább, megvolt amiért jöttem. A következő dunai pecám 3 nappal később szinte eseménytelen volt, azt leszámítva, hogy a nagy wobblerre beütött a jó süllő, de persze nem akadt rendesen... Utána a szokásos dunai, őszi, betlis csukapecámat is megejtettem. Minden évben adok egy esélyt, de ismét felsültem. A Duna nem tisztult még le rendesen, ez sokat rontott az esélyeken. Nem baj! Tudom, ha egyszer jó időben megyek végre, akkor amit fogok majd, az a méret lesz, amiért kimegyünk minden alkalommal a partra...

Aztán persze jöttek az áradások, így vizet váltottam. Az első csatipecám gyakorlatilag eseménytelenül telt, egy kiscsukát leszámítva akcióm sem volt. Nem bírom a kudarcot, így nem volt kérdés, hogy revansot kell vennem... :D 4 nap múlva újra a csatiparton csatangoltam. Picit jobb volt már, de még messze nem az igazi. A hínár még fent, megspékelve azzal, hogy a már felszakadt növényeket meg hozta a víz. Az egyetlen pozitívum a békalencse megfogyatkozása volt. Erőltettem a felszíniket, de sokáig semmi, mikor egyszer csak leverte egy 50es csuka a proppot. Végre! Próbálkoztam tovább, egy bedőlt fa mellett fogtam is még egy minit, de megint nem ettek rendesen. Tudtam, hogy ott vannak csak nem tudtam megetetni velük semmit. Végső elkeseredésemben felraktam egy kis univerzális gumit, amire volt is pár kapásom, sügértől, meg kisebb süllőtől vegyesen. Aztán mikor már teljesen elengedtem a napot megjött a nap ásza. Már nem emlékszem tisztán mekkora volt, 65 centi rémlik, természetesen teljes hosszban. Megint keresni kellett a megfelelő csalit és hozzá a vezetési technikát, meg sebességet, de ahogy megvolt jött is még két kapás, de ezek már nem jöttek ki.

Ezek után balatoni túra következett. Ellentétben a korábbi tapasztalatokkal az elmúlt 2-3 évben ahogy mentünk bele az őszbe egyre kisebb csukák jöttek. Régebben egy jó októberi napon borítékolható volt egy rendesebb hal, mostanában meg az egyenméret... Már ha jön... Nem is csodálkozom, óriási horgászterhelés van rajtuk, szerintem már színkód alapján bemondják a csali márkáját is. Újabban meg mindenki spinnerbaittel dobál. Még az öregek is. Egyszerű csali, hatalmas vibrációval, igazából egy felpimpelt körforgó. Nem kell hozzá gondolkodni, csak dobni és húzni. Ráadásul elég jól szelektálja a nagyokat és mivel pontyra van felső méretkorlát, ragadozóra meg nincs, így nem kérdés, hogy aki a húsért megy,annak megéri a pár ezer forintos beruházást. A magyar horgászkultúra meg nincs felkészülve azokra a csalikra, amikkel ki lehet nullázni a nagyokat. Egyébként meg öntik a tóba a pontyot, aki egy kicsit is tud horgászni simán fog tíz darab felett egy jobb délután a megfelelő helyen. A parthoz meg egyre kevésbé  lehet hozzáférni, ahol igen, ott mindenhol fenekezők ülik le.Visszatérve a pecámra 6 darabot fogtam, pár kapás lemaradt, de csak az  50-55 cm körüliek jöttek. Ráadásul összesen két csalit ettek meg egész nap. Sokat is kellett evezni, keresni a tisztább részeket. 6 hal manapság jónak számít, sajnos a nagyokat úgy látszik az ősz közepére el kell felejteni... A balatoni pecának még mindig hatalmas feelingje van, de az, hogy ilyen drasztikusan eltűnjenek a csukák bizonyos helyekről szerintem semmi jót nem jelent.

Na de elég a siránkozásból! Van még egy jól sikerült túrám, amit meg tudok osztani. Szigetköz. A Duna igazi régi arcából itt még talán fel lehet fedezni pár részletet. Elenyészően kevés lehet ez ahhoz képest, mikor még nem volt gátak közé szorítva a folyó, de nekünk már csak ez jutott... Sokféle víz egy jól körülhatárolt helyen, szóval valamit mindig találhat magának az a pecás, aki messziről érkezik, csak nyitott szemmel kell járni. Nagyon vártam már! Az első gondolatom a csukázás volt, de azt gyorsan elvetettem. Eldöntöttem, hogy rámegyek a balinokra, süllőkre és igen, titkon azt reméltem, hátha, hátha újra találkozom egy galócával. :D Időről időre előjön ez a téma mikor Barnával beszélgetünk. Ugyan mind a ketten fogtunk már, de titkon mindig reménykedünk, hogy egyszer még összefutunk ezzel az ikonikus hallal. Most lelövöm a poént, nem fogtam galócát. Micsoda meglepetés! :D

Kora hajnalban indultam volna, de a bankom elintézte, hogy bukjak 45 percet. Tankoltam és utána nem fogadta el a kártyámat a terminál. Pont 3/4 órába került elintézni a dolgot és tudtam, hogy a napkelte előtti szürkületet ezzel buktam. Siettem amennyire tudtam, de az tiszta volt, hogy változtatnom kell az eredeti terven. Annyira nem bánkódtam, mert az előző túra végén találtam egy helyet, ami abszolút süllősnek tűnt. Azt viszonylag gyorsan el is tudtam érni. Persze rengeteg szemre jó hely van, amit ha meghorgászol mégsem adja, úgyhogy még hátra volt a puding próbája. 6:20 körül kelt a nap és én 6:30 körül már ott álltam a kiszemelt helyen. A víz tört volt és viszonylag tiszta (azért messze elmaradva az ilyenkor szokásos kristálytiszta víztől) ahogy odaálltam a kőre és lenéztem balra hirtelen egy hatalmas süllő emelkedett fel a kövezés mélyéről és fordult is le, gondolom a zsákmányával. Csak egy nagy burvány maradt utána. Sietve beálltam, hátha még kapásra tudom bírni, de legbelül tudtam, ez ma reggel már nem eszik többet. Viszont nem volt kérdés, hol fogok este süllőzni. ;) Volt kishal is, meg keszeg is a pályán. Mivel itt nem volt akcióm, nem maradtam sokáig, talán fél órát. Elindultam a balinokat megkeresni. Az ideális pálya pont a legmesszebb volt, de előtte még útbaejtettem 2-3 korábban már halat adó helyet is. Ezeken ugyan láttam egy-két kósza balint, de nem ragadtam le sehol, mert tudtam milyen az, ha megtalálom őket... 3/4 8-ra aztán odaértem arra a részre, amire nagyon kíváncsi voltam és nem is csalódtam. Poénból felszínivel kezdtem, nem is nagyon figyeltem a csalit, amit aztán első dobásra pár tekerés után le is vert egy gyönyörű dagadt balin. Gyors visszaengedés után 2-3 dobásból megint kapásom volt, de csak pár mp-re akadt, utána meg már nem akarták ezt a csalit. Rövid kísérletezés után megtaláltam viszont azt, amit megfelelően tudtam felkínálni nekik és beindult a henger... 1 óra alatt volt 8-9 kapásom és 4 szép balin kijött még egy fotóra. Maradhattam volna, de nem is akartam teljesen szétverni őket, meg rövidek már a nappalok, új helyeket is akartam keresni, ezért tudtam, hogy el kell indulnom. A következő 5-6 óra sok járkálással, dzsungeltúrával telt, pár kapásom azért volt, akasztottam is halat, de egyik sem jött ki. Egyáltalán nem voltam elégedetlen, találtam megint olyan helyeket, amik esetleg tavasszal jók lehetnek, halat már fogtam, az idő pazar volt, mi kellhet még? Igen-igen még egy jó süllő jó lett volna... Szóval irány a reggeli pálya.

Szürkületben volt is egy gyors ütésem, de le sem tudtam reagálni, utána meg egy másfeles süllő pofozta meg kétszer is a gumit a lábam előtt. Aztán sokáig csönd. Ugyan nagyon kicsi esélyt láttam arra, hogy most beleüssek egy harcsába, de már reflexből vettem elő sötétben a nagyobb csalikhoz a 100 grammos botot. És ahogy lenni szokott egyszer csak a semmiből már ütötte is valami a wobblert és szerencsére jól is akadt. Már a fárasztás elején éreztem, hogy az idei legjobb süllőm lesz, de most felkészült voltam. :D Szák a kezem ügyében, szóval gyorsan kivettem. Faroktőig 60, teljes hosszra 66 centis süllőt szákoltam. Kár, hogy 10 hónapnak kellett eltelnie ebben az évben, hogy összefussunk, de persze jobb későn, mint soha! Nem erőltettem már az éjszakát, fáradt is voltam, gondoltam majd a hajnalt még megtolom. Korábban is kellett hazaindulnom másnap, mint terveztem, mert persze az élet zajlik, ember tervez... Hajnalban félkómában próbálkoztam még fél órát, aztán összepakoltam. Semmiféle hiányérzetem nem maradt, mindent megadott a Szigetköz amiért mentem.

Hasonló jókat!