Azon a szombaton, magamhoz képest korán kiértem. A deres fűben megbújó levelek és apró gallyak miatt, csendesen lépni nem lehet. Persze biztos, hogy az utolsó lépésnél, na még egy picinél... reccsen egy nagyot. Kb 4 méterre mozdul is a víz és valami felkavarja az iszapot.

Jó helyen állt, talán meg bírtam volna etetni, hm .. most már mindegy gondolom, miközben suhan a bot. Már nem kell vigyázni, a csendes első dobás a part mentén lapuló halra, lehetősége elszállt.  Irány hát a túloldali nád töve.
Kitartóan dobom, de nem sok eredménnyel. Egy retúrt és késöbb egy méret körülit ad csak a csati.    (Ami itt még mindíg csak 40 centi)

 

Pihenés képen becserkészek három fiatal hattyút, pár közeli fotó erejéig.  Kijöttek a partra és tollászkodnak bőszen, talán nem vesznek észre. Fél órán át tartott míg  megközelítettem őket egy domb takarását kihasználva, de sikerült :)  Egy óra kapástalanság után, úgy döntöttem átmegyek egy másik vízre. Visszafelé gyalogolva látom, hogy a napsütötte és szélvédett helyen mindhárom elaludt.  Igazán aranyosak voltak.....

A másik csatorna igazán szép arcát mutatja. Az egyik oldalon lenyírták a nádat, így kiválóan lehet dobálni. A vízállás is pont megfelelő most, de az elmúlt másfél év tartósan kisvizű időszakai miatt nem igazán bízom a halban, ezért régóta nem is voltam erre.
Sokat, nagyon sokat gyalogolok és közben egy kíváncsi fiatal vidra is szórakoztat, miközben a parti zsombékban kutat.

Végre halat is látok. Egy kölyök csuka követi le a gumi halat és fogja meg gyengén a kivétel előtt, de nem akad meg, mert nem is akasztok neki. Kitartásom erősen lankad főleg, hogy ha belegondolok még mindig csak távolodom a kocsitól. Zsoltnak írok egy sms-t. Beszámolok röviden és ő viccesen biztat, hogy a három órai időszak beadja majd meglátom. És így lett :D  Három előtt pár perccel egy 50-es csuka üti le a gumihalat. Szinte a nád szálak közül jön az éppen megindított csalira. Egy kicsit feldobottabban megyek tovább, de nemsokára visszafordulok. A nap erősen lemenőben van ezért csak a tutinak vélt helyeket horgászom és láss csodát, az előbbi kapás helyszínétől pár méternyire újra halam van. Szemre ugyan olyan forma és a kivétel előtt nem sokkal, lekövetésből vert rá az emelgetett csalira. 
A visszaúton rám sötétedik, de a telihold olyan fényesen ragyog, hogy azon gondolkodom maradjak-e éjszakára is csukázni. Hátha akkor jön el a nagyok ideje ...persze nem komolyan  :D



Másnap esett a hó. Hát persze, hogy mehetnék vagyok megint. Kingát is rávettem egy rövid délutáni kint létre, ami nem volt nehéz mert Samu a vizsla is velünk tartott. Most is úgy volt mint minden alkalommal amikor utazik. Úgy 5 perc után, gondolom a kocsi rázkódása miatt egy olyat, de olyat szellent, hogy majdnem fának megyek :D Na mindegy a nehezén túl vagyunk....
Kiérve a hó szinte vízszintesen szakad ami tök jó, de miért csak én élvezem?! :)  Kingáék úgy fél óra után visszafordulnak és az autó viszonylagos védelmében keresnek menedéket a széltől. Samunak sincs ellenére úgy látom. Hiába már nem bírja úgy mint régen. Én kitartok még egy kicsit de csak egy retúr, meg egy kicsit nagyobb csuka a jutalmam. Mondjuk ez még mindíg több mint amire számítottam :)
Öreg barátom is fázott...


Tegnap a viharos szél ellenére is neki indultam de tudtam, hogy sok babér nem terem. Kerestem azokat a részeket ahol érdemes is próbálkozni és nem hosszában  fújja a vizet, meg nem is szembe nekem. Nem találtam ilyet. Ezért az autó menedékét nem is igen hagytam el. De legalább tartottam egy kis terep szemlét. Rég látott részeket néztem meg, hogy áll a nád helyzet, esetleg levágták, mennyi beálló van és hol maradt még növényzet a vízben, mert ott ilyenkor jó lehet. Egy ígéretesebb szakaszt meg is dobáltam sötétedés előtt úgy ahogy, de csak egy követésem volt. Egy kiló körüli csukesz jött a piros Sandra után, de meglátott és elhúzott.

Még egy kis eső és eltűnik a csatorna kontúrja


Ma délutánra is mondták a szelet, de félvállról vettem. Így csak szűk 3 óra jutott a pecára, mert nem mentem ki elég korán. De a 20. percben már volt egy kapásom és sikerült egy szebbet is egy hínárcsomó mellől kiszedni. Persze itt el is vágták... Végül késöbb, már az erősödő szélben jött még két kicsi és ennyi....
Hosszában fújta a vizet és hullámzott, meg a pontos dobások sem mentek már, így eljöttem... Mondjuk soha rosszabbat :)

Görbüljön!

 

Üdv.

Barnabás