fishingeverywhere

  Tavaly az esőzések beköszönése előtt pár héttel, még sikerült beiktatni egy kétnapos Tiszai sátorozást Kingával, valahol szeptember vége felé.  Ekkorra már az igencsak leapadt, meglassult és agyondobált folyón nem igazán adta a wobbleres peca. Ezért inkább előkotortuk a horgász székeket, a fenekező botokat és a csatorna amurjainak szánt, de végül elmaradt pecának a kefires kukoricáját. Majd felmálháztuk a szekeret és irány a kedvenc folyószakasz.  A sátorozásra egy csendes és a partról nem igazán megközelíthető helyet néztem ki még korábban, így a gumicsónak is velünk tartott. A kenut akartam először, mert mégis csak az való az ilyen kiruccanásokhoz, nem a csörgő-zörgő benzines, de végül győzött az éppen akkor békés horgászba fojtott pergető pecás, mert ha már ott vagyunk csak kéne csorogni 1-et 2-őt ha Kinga elaludt :) ...    Kiérve szurkoltunk nagyon, hogy szabad legyen a hely, mert 5km-es körzetben ez az egy valamire való sátorhely van, ami ráadásul gyönyörű homokos is. Persze  B -terv mindig kell, hogy legyen..

Berregve haladtunk lefelé és már messziről láttam, hogy nincs senki a környékén, ahogy az egész folyószakaszon sem. Így elégedetten vehettük birtokba a kis 5x5-ös homokdombunkat, ami kellemes meleg volt már a délelőtti napsütéstől is. Nagy koradélutáni sziesztákra nem is készültem a napon állított sátorban :D  Persze ezeket a lényegtelen dolgokat gyorsan feledve, már elő is került a kukoricás vödör és a célzó flakon, aminek súlyt a túloldali kövekből szedtem amihez a legvékonyabb spárgával rögzítettem. Egy-két próbadobást követően a körülbelüli távolság is meg volt, ahol még megáll a 60-70gr a padkás aljzaton és beszórtam a nálam lévő kukoricamennyiség felét, úgy 2-3 kg -ot. Majd rádobtam egy botot, 16-os fonottal a horogig, csúszó ólommal 50 centis előkén, csaligumi, 2-3 szem kuki.  Igen .... nem variáltam túl :)   .... mindezek után meg, sportszerűen bementünk fürdeni :D   Nem telt el sok idő, tábor állítás, kis jövés-menés fa gyűjtés, újabb és újabb megmártózás, mert szeptember vége még igencsak tikkasztó volt akkor......   mikor hirtelen...  az orsó sikítása  nyomta el halk beszélgetésünk és a vízben pancsikolás hangjait.  Az ég felé állított spicc egy pillanat alatt a víz felé borulva mutatta, hogy bizony valaki megkívánta az erjesztett magvakat és bizony nem is az aprajából... !  Némi kiegyenlített küzdelem után a kagylós, néhol akadós, padkás pálya miatt, de lassan azért sikerült megmeríteni az évek óta első és talán a legszebb Tiszai tövesem... 

Ahogy elúszott azon filóztam, hogy ha egy ütés sem lesz most másfél napig, az sem izgat nagyon :)  Persze azért gyorsan visszakerült a bot a helyére és a másikat is elkezdtem szerelni. A finomabb botot ugyanis süllőre akartam berakni, ezért hát Kinga kezébe nyomtam a snecizőt, és beetettem egy helyet a combig érő szélvízben. Hát... sokat erőlködni nem kellett mert majdnem ahány úsztatás, annyi snegó pattogott a horgon. Ha néha le is akadt egy-egy, negyed óra alatt megvolt az estére 1 botra szükséges 4-5 darab, kiválogatva persze a legjobb méret, szín stb :)  Közben a nagy izgalomban már kezdtünk megéhezni, így lassan előkészültünk a tábortűzzel is. Az otthonról hozott fóliás csomag tartalmára már nem igen emlékszem, de azt hiszem olyan mély csend nem volt a parton sem előtte, sem utána mint abban a pár percben amikor gyűrtük befelé, össze-összenézve elégedetten és már előre azt a pillanatot sajnálva mikor az utolsó falat is lecsúszik ...

A kajakóma árnyékában csendesen telt a szürkület. A süllőzőt csak egy kölyökbalin vette fel. A pontyos meg csendben várt...   Sötétedés után volt egy-két harcsás szedés. Így csorogtam egy rövidet, a jobb helyeken le is súlyozva, de a feltámadó szélben nem éreztem, hogy az amúgy is túl finnyás bajuszosokkal dűlőre tudnék jutni. Ezért miután egy átlag baller beesett, gondoltam abbahagyom a csúcson és irány a sátor.

 Mivel a kora reggel is csendben telt, leszereltem a süllőzőt. Majd miután bevittem a maradék kukoricát is, egy finomabb kosaras cuccal, csonti- csemege kombózni kezdtem. Gyorsan meg is elevenedett az addig nyugodtnak tűnő víz. Sorjában jöttek a keszegek... meg egy 3-a ponty is, sajnos úgy belefeledkeztem, hogy nem törődtem a fotózással. Pedig  a  teljes skála felvonult... bagoly, lapos, dévér, koncér, bodri.... ki tudja már, hogy mi... ja!  Márna, balin...  garda  stb. Úgy szaladt el a reggel meg a délelőtt, hogy majdnem odasültem a székhez mire észbekapva,  visszavonulót fújtam. Kivettem inkább a botot és már csak nyakig a vízben vagy feljebb, a parti fák árnyékában voltam hajlandó létezni. 

  A délutáni etap 5 körül indult, mire a nap már súrolta a fák koronáját mutatva, hogy bizony megyünk az őszbe, hiába a fürdőgatya meg a strandpapucs.  Fogytán volt az etetőanyag ezért egyre többször került le a kosár és csak ólmoztam. Nem is volt sok minden, mígnem hét körül egy gyenge kapás után alig érezni ellenállást. Hmm....elég fura, mi ez? Kicsi lehet..... de mire végig futott volna a mondat gondolati szinten, már éreztem is a súlyát, de csak egy pillanatra.... hoppááá ez beúszik ide elénk, talán amúr...gondoltam, miközben csévélek folyamatosan szinte ellenállás nélkül.  Egészen a parti törésig jött így, majd utána .... nem, nem füstölgő fékkel elindult befelé, hanem komótos és ellentmondást nem tűrő erővel jobbra, ahol egy bedőlt fa volt a célja. Mint aki rutinosan, már így szokta meg ...  semmi vadulás, csak szépen be a fába. Bot perecbe... húzom el, húzom... tartom... kicsit érzem közben az ágak rúgnak, akadoznak a zsinóron... mikor egyszer csak enged és kiúszik. Vissza elém...   pár kőr és a merítőben volt, amit majd szétvert, mert akkor ébredt fel igazán. Fura volt az egész... de nem panaszkodtam sokat :D inkább gyönyörködtünk a jószágban...

Később elég nagy volt a csend és, hogy ezt megtörjem néha felkerült a kosár a horogra meg a jól bevált csonti, csemegekukorica szendvics. Ilyenkor aztán megindultak a keszegek, de már közel sem úgy jövögettek ahogy reggel . Kisköre is megnyitotta  a csapokat ezért már a végszerelék sem állt meg a jó helyen. Nagyobb ólom meg nem volt nálam így inkább lefeküdtünk. Reggel meg látva, hogy még jobban feljött a víz...és már majdnem  a sátor alját nyaldosta,  meg sem próbáltam a pecát. Egy kiadós fürdés után elindultunk a kikötési pont irányába és közben búcsút is intettünk a folyónak egy jó időre....  akkor még úgy voltam, hogy 2-3 hét múlva visszatérünk, de az idő közben eleredő esők és az emelkedő vízállás elöntötte a kis sátorhelyet. Így az idei évre marad ennek pótlása. ;)

Barna